Alvás receptre

Azt régóta tudjuk, hogy a megfelelő alvás elengedhetetlen az egészséges élethez, és ha nem alszunk eleget, azzal több betegség rizikóját is növelhetjük. Egy új kutatás szerint azonban az alvás megfelelő kiegészítő terápia is lehet.

A most megjelent tanulmány szerzői szerint az alvás nemcsak megelőzésre lehet jó, de a sikeres terápiához is hozzájárulhat, ezért az orvosoknak "receptre" kellene felírni a pihentető éjszakákat.

A jó alvásnak elsősorban az úgynevezett metabolikus szindróma tüneteinek kordában tartásában lehet szerepe: több kutatás is bizonyította, hogy aki rosszul alszik, annál valószínűbb az elhízás, a nem megfelelő glükóz-anyagcsere és a metabolikus szindrómával összefüggő gyulladás is. Közvetve pedig egyéb krónikus betegségekre is hatással van, ha nem alszunk eleget, sőt bizonyos daganatos betegségek előfordulása is nagyobb, és a korai halálozás is valószínűbb.

A jó alvás mindenre gyógyír (Fotó: Europress)

"Ha az orvosok többet foglalkoznának a hozzájuk fordulók című szaklapban.

A szakértők most további kutatásokat kívánnak végezni azzal kapcsolatban, hogy a megfelelő, pihentető alvás segítségével vissza lehet-e fordítani a metabolikus szindrómával összeköthető egészségügyi károsodásokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!