Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: ennyi beoltott fertőződött meg itthon
Mindössze 0,2 százalékos megfertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik megkapták a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisait - ismertette Müller Cecília országos tiszti főorvos. A szakember egyúttal az oltás felvételére buzdított mindenkit, kiemelve, hogy a negyedik hullám küszöbén vagyunk.
Koronavírus: ezt kell tudni a delta variánsról
Egész Európában, így Magyarországon is már az új koronavírus delta variánsa terjed. Ezt a - korábban indiainak nevezett - vírusmutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. Nézzük, mit lehet róla tudni.
Koronavírus: van, ahol ismét kötelező a maszk
Szicília több városában ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren, a német kormány a koronavírus-járvány erősödésére számít, Horvátországban egyes iskolákban is oltanak szeptember 6-ától, a szlovén egyetemek pedig kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak majd. Európai körkép.
Koronavírus: új antivirális szert tesztelnek itthon
Egy nemzetközi szintű klinikai teszt vizsgálja, hogy egy új, szájon át alkalmazandó vizsgálati készítmény valóban csökkenti-e a COVID-19-betegség időtartamát és/vagy súlyosságát a közelmúltban diagnosztizált betegek körében. A vizsgálathoz Semmelweis Egyetem is csatlakozott.
Koronavírus: fontos döntés született a Pfizer-vakcináról
Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája.
Koronavírus: "a maszk nem mindenható"
"A maszk nem mindenható" - nyilatkozta egy tévéinterjúban Rusvai Miklós virológus. A szakértő egyetért Orbán Viktor miniszterelnökkel abban, hogy a maszk kevésbé hatékony védekezési mód, mint a koronavírus elleni védőoltás. A legtöbb hazai szakember azonban a kór terjedésének megfékezése céljából továbbra is fontosnak tartja a maszkhasználatot.
Koronavírus: erre a határidőre figyeljenek a szülők
A tanévkezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a koronavírus elleni védőoltás beadatására azoknak a 12 év feletti diákoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni. A vakcina iránti igényt szerdáig jelezhetik a szülők az oktatási intézmények felé.
Koronavírus: ez kell ahhoz, hogy ne legyen súlyos a 4. hullám
Mára nem kérdés, hogy lesz-e a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Koronavírus: így készülnek a tanévkezdésre a szomszédban
Romániában csak a vesztegzár alá vont településeken zárnák be az iskolákat. A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) igazgatója, Milan Krek pedig úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem nő az oltottak aránya az országban, katasztrofális télnek néznek elébe.
Koronavírus: ekkora eséllyel kapjuk el oltottként
Alacsony a kockázata annak, hogy megfertőződjenek az új koronavírussal azok a felnőttek, akiket megfelelően, vagyis mind a két szükséges adaggal beoltottak a COVID-19 ellen - állapította meg egy átfogó brit elemzés. A beoltott, delta variánssal megfertőzött felnőttek vírusmennyisége azonban hasonló az oltatlanokéhoz.
Orbán: mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást. Ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg, és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A felhős keleti tájakon is csökken a felhőzet, és alapvetően derült idő várható. Nyugaton foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északkeleti, keleti szelet hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik, majd hajnalra nagyrészt mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +1 fok között alakul, de az északkeleti szélcsendes tájakon ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.