Beteljesedhet a sötét jóslat az antibiotikumokról

A feltételezések szerint 2050-re elérjük azt az állapotot, hogy több ember éltét követelik majd a baktériumfertőzések, mint a rák. Feltéve, ha addig valami merőben új védekezési módszert nem sikerül kidolgozni velük szemben addig.

Sir Alexander Fleming, a penicillin felfedezője, már 70 évvel ezelőtt megjósolta az antibiotikumok hatásosságának elenyészését. A skót tudós 1928-as kísérletei közben véletlenül bukkant rá, hogy a baktériumtenyészeteket elpusztítja a az edényeken megjelenő penész. További kísérletek után sikerült elkülönítenie a penész antibakteriális hatóanyagait, így született meg a 20. század csodagyógyszere, a penicillin, mivel a penész a Penicillium családba tartozott. Fleming gyógyszere lett az első antibiotikum, amit már hét évtizede használnak a gyógyításban.

Nem sokkal azután, hogy elnyerte a Nobel-díjat Fleming, aggodalmának adott hangot, hogy mennyire veszélyes lesz a világ antibiotikumok nélkül. Úgy vélte, ha meggondolatlanul használják az általa felfedezett gyógyszert, annak rossz vége lesz, és az orvosok morálisan felelősek lesznek azoknak az embereknek a haláláért, akik az antibiotikumnak ellenálló betegségeknek esnek áldozatul.

A szuperbaktériumok teljesen ellenállnak az antibiotikumnak

És ahogy megjósolta, az orvosok és pácienseik azóta is nagyon felelőtlenül viselkednek e hatóanyagokkal, amelyeket nyakra-főre felírnak és beszednek minden apró-cseprő bajra. Hamarosan meg is jelentek az antibiotikum-rezisztens baktériumok . Egyes szakértők szerint az Egyesült Államokban az esetek 50 százalékában jelenleg is teljesen feleslegesen írnak fel antibiotikumot, ráadásul 45 százalékban olyan betegségre írják e készítményeket, amelyeket eleve nem is gyógyíthatnak.

A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek. Részletek!

Ráadásul nem csak az emberek, hanem az állatok is rengeteget antibiotikumot kapnak, hogy egészségesebbek és kövérebbek legyenek. Ez többek között Kínában hatalmas probléma, de az Egyesült Államokban értékesített antibiotikumok 80 százalékát szintén farmokon nevelt állatok kapják.

Forrás: techinsider.io

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.