Veszélyes a karszalag, nem jó megtartani

Baktériumtenyészetté válik a fesztivált követően hónapokig, sőt évekig hordott karszalag. Egy hat éve hordott mintán 600 millió baktériumot számoltak össze a kutatók.

Divat a rendszeres fesztivállátogatók körében, hogy a belépésre jogosító karszalagot még hosszú hónapokkal a rendezvényt követően is a karjukon hagyják, sőt egyesek addig halmozzák a csuklójukon a szalagokat, míg azok anyagfáradás okán nem távoznak onnan. A Sydney-i Egyetem kutatói azonban egy vizsgálattal felhívták a figyelmet: baktériumok milliói szaporodnak el a hónapokig hordott belépőkön.

Dr. Nick Coleman, az egyetem többi munkatársával együtt egy 2009-es, egy 2010-es és egy 2016-os rendezvény belépőjét vizsgálta meg laboratóriumban. Elöljáróban meg is tippelték, hogy milyen organizmusokat sikerül azonosítani, a felsoroltakban benne volt például az E. coli , amelynek bizonyos típusai durva hasmenést és egyéb kellemetlen tüneteket tudnak okozni. Őket is meglepte ugyanakkor a kapott eredmény: a 2009-es mintán 200 millió, a 2010-esen 600 millió baktériumot „számoltak össze”, míg a 2016-os, viszonylag új karszalagon is találtak 80 ezer baktériumot.

Szép emlékeket őrizhet egy fesztivál karszalagja, de a rendezvény végén jobb megválni tőle

A régebbieken javarészt Micrococcusokat és egyéb olyan baktériumokat találtak, amelyek nem annyira veszélyesek az egészségre. Annál kártékonyabbak a szintén beazonosított Staphylococcusok , melyek igen sokféleképp tudják rombolni egészségünket. Többek között ezek felelősek az ételmérgezésért, vagyis hasmenést, hányást okozhatnak. A 2016-os karszalagon szintén Micrococcus tenyészett ki, valamint Staphylococcus epidermidis, amely bőrfertőzéseket okoz.

Zacher Gábor nem ajánlja, hogy a Szigetre kilátogatók találkozzanak vele. A toxikológus mindezt egy videóüzenetben adta a bulizók tudtára. Hogy mit mondott, azt az alábbi cikkünkben fogadtuk össze!

A vizsgálat végén a szakemberek hangsúlyozzák, hogy nem feltétlenül okoznak mindenkinél megbetegedést a karszalagok, mégis azt tanácsolják, hogy a fesztivál végeztével inkább vágják le magukról. A szekrényben őrizve is szép emlékül szolgálhatnak a későbbiekben, és így közvetlen kapcsolatban sem maradnak a bőrfelületünkkel.

Forrás: divany.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!