Van, ahol az omikron miatt átalakítják az oltási kampányt

Továbbra is küzd a világ az új koronavírussal: minden ország arra törekszik, hogy az oltás révén minél több ember legyen védett a veszélyes kórokozóval szemben. Ennek értelmében már Olaszországban is megkezdődött a gyermekek oltása, Spanyolországban 40 évre csökkentik az emlékeztető oltás korhatárát, Németországban pedig átalakítják az oltási kampányt az omikron variáns miatt.

Olaszországban is oltják a gyerekeket

Az északi Lombardia tartományban jelentkezett oltásra eddig a legtöbb gyermek (70 ezer), miután csütörtökön megkezdődött az 5 és 11 év közötti korosztály oltása Olaszországban. Az egészségügyi tárca adatai szerint 3,5 millió gyerek jogosult az oltásra. Franco Locatelli, a Közegészségügyi Intézet (ISS) vezetője úgy nyilatkozott, hogy a szülők legszebb karácsonyi ajándéka gyermekeiknek az oltás lehet.

A Pfizer-vakcina ilyen hatásos az omikron ellen.

A 12 év feletti olaszok több mint 85 százaléka vett fel két adag oltást, emlékeztető oltást pedig több mint 13 millióan kaptak már. A többi európai országhoz képest Olaszországban a negyedik hullám még csak most ível felfelé: az utóbbi egy nap alatt több mint 26 ezer beteget azonosítottak a szerdai kevesebb mint 21 ezer után. Utoljára ilyen sok esetet március 12-én regisztráltak.

Csökkentette a korhatárt Spanyolország

Spanyolországban az eddigi 60 évről 40 évre csökken a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisának korhatára. Az újabb korosztályok bevonásával további 15 millió ember válik jogosulttá az emlékeztető oltásra, amelyet életkortól függetlenül megkaphatnak egy adagos Janssen-vakcinával beoltottak, valamint azok a stratégiai ágazatokban dolgozók, akiket az AstraZeneca vakcinájával oltottak be korábban.

Minden ország arra törekszik, hogy minél több embert oltsanak be.
Minden ország arra törekszik, hogy minél több embert oltsanak be. Fotó: Getty Images

Spanyolországban eddig 37,7 millióan, a 12 év feletti lakosság 86,6 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját. A dél-európai országban egyébként több mint egy hónapja lassan, de folyamatosan növekszik a fertőzöttek száma. Az egészségügyi tárca jelentése szerint az elmúlt két hétben százezer emberből átlagosan 441-en lettek koronavírusosak. A napi esetszám szerdán meghaladta a 27 ezret, és 77 belehaltak a fertőzésbe.

Változások Németországban az omikron miatt

Németországban átalakítják az új típusú koronavírus okozta betegség (COVID-19) elleni oltási kampányt a kórokozó omikron nevű változatának felbukkanása miatt. Mint azt Karl Lauterbach egészségügyi miniszter elmondta: mivel az emlékeztető oltás az omikron elleni védekezés "legfőbb eszköze", minden lehetséges eszközzel felgyorsítják, "szélsőségesen erőltetett" menetté alakítják át az emlékeztető oltások beadását.

"Sok oltóanyag kell, méghozzá gyorsan" - emelte ki a miniszter, ismertetve, hogy tárgyalásokat kezdtek a román, a bolgár, a portugál és a lengyel kormánnyal oltóanyag vásárlásáról, valamint az Európai Bizottsággal és a gyártókkal új megrendelésekről és szállítások átütemezéséről. A beszerzésekre azért van szükség, mert a kormányváltás után készített "leltár" szerint 2022 első negyedévében 50 millió dózisra számíthat Németország, az omikron miatt újratervezett kampányhoz viszont 70 millió adag szükséges az év első három hónapjában.

Eddig a német lakosság 73 százaléka (60,7 millió ember) kapott legalább egy adag oltást. Teljes oltással 70 százalékuk (58,2 millió ember) rendelkezik. Az emlékeztető oltást a lakosság 27 százaléka - 22,5 millió ember - kapta meg. Az oltatlanok a lakosság 27 százalékát teszik ki (22,5 millió ember). Közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

A világ egyik legnagyobb vállalata, a Google közölte dolgozóival, hogy új járványszabályokat léptet életbe, és aki nem tartja be ezeket, attól megválik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.