Van, ahol a fiúkat is oltják HPV ellen

A következő 40 évben több mint 100 ezer daganatos megbetegedést előzhetnek meg Nagy-Britanniában a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltással. Szeptembertől már az iskolás fiúk is megkapják a vakcinát.

Rák ellen is védenek az oltások - a részletekért kattintson ide!

Bejelentették az oltási program kiterjesztését Angliában. A brit közegészségügyi szolgálat (PHE) szakértői szerint az immunizációs program 2058-ig mintegy 64 ezer méhnyakrákos és csaknem 50 ezer más rákos esetet előz majd meg.

Mi a HPV?

A HPV szexuális úton terjedő vírus, amely egyebek mellett méhnyakrákot, végbélrákot, péniszrákot, hüvelyrákot, valamint fej- és nyakrákot okozhat. A vírus felelős a méhnyakrákos megbetegedések 99 százalékáért, de a péniszrák 60 százalékát is a vírus okozza. A PHE közleménye szerint a szeptemberi iskolakezdéstől a 12-13 éves fiúknak is felajánlják a védőoltást ezzel a becslések szerint 29 ezer rákos megbetegedést előznek meg a férfiak körében a következő negyven évben.

HPV, védőoltás, oltások, vakcina, injekció, HPV elleni oltás, fiúk, lányok, oltási program
Egyre több országban tartják fontosnak a fiúk HPV elleni védelmét is. Fotó: 123rf

Bizonyítottan hatásos

A lányokat Nagy-Britanniában 2008-ban kezdték el beoltani a HPV ellen. Az azóta született tanulmányok szerint a 16 és 21 év közötti lányok körében a vírus bizonyos fajtáinak előfordulása 86 százalékkal csökkent Angliában. Egy skót tanulmány arra is rámutatott, hogy a vakcina a nőknél 71 százalékig terjedő mértékben csökkentette a rákmegelőző állapot kialakulását.

Robin Weiss onkológus szerint a HPV-program kiterjesztésének csak nyertesei lesznek. "A HPV-vakcina tíz éve sikerrel védi meg a lányokat attól, hogy felnőtt korukban méhnyakrákjuk legyen. Nyilvánvaló, hogy a beoltott fiúk is nyernek vele: nem lesz péniszrákjuk, végbélrákjuk és csökken annak a kockázata is, hogy fej- és nyaki daganatuk legyen" - hangsúlyozta a szakember.

Ahogy korábban a HáziPatika.com is megírta, a tervek szerint Magyarországon is kiterjesztik a hetedikes fiúkra a HPV-oltást az iskolai védőoltási program keretében. Erről az idén januárban beszélt az egészségügyért felelős államtitkár, de nem jelölt meg pontos dátumot. Az oltóanyag azonban rendelkezésre áll, így akár már a következő tanévtől elkezdődhet a fiúk oltása. Ha a szülők kérik az oltást , akkor a gyerekek ingyen megszerezhetik a védettséget a vírus ellen. A vakcina egyébként százezer forint körüli összegbe kerül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!