Több ezren nem kérték a HPV-oltást

Majdnem kilencezer szülő nem kérte lányának a HPV elleni védőoltást, viszont ennek ellenére is egyre több ember védett a daganatot is kiváltó vírussal szemben.

A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának, tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára - írja a Világgazdaság a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatása alapján.

Ennyi életet menthet meg a HPV-oltás A méhnyakrák áldozatainak többsége olyan szegény országokban él, ahol alacsony a humán papillomavírus (HPV) ellen beoltottak aránya - hangsúlyozták az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői. Kattintson a részletekért!

A kormány a 2018-ban lezárult közbeszerzési eljárás keretében 2020-ig a lányok HPV-oltására 3,4 milliárd forintot biztosít. Az idei tanévben a védőoltásra jogosult lányok száma 46 ezer volt. Az iskola-egészségügyi szolgálatokhoz 45724 szülői nyilatkozat érkezett vissza, közülük 422 szülő azért nem kérte a vakcinát, mert gyermeke korábban már megkapta az oltást.

Egyre több lányt oltanak be a veszélyes vírus ellen. Fotó: 123rf
Egyre több lányt oltanak be a veszélyes vírus ellen. Fotó: 123rf

Tavaly ősszel 36974 lánynál kezdték meg az oltási sorozatot. Így a korábbi évekhez képest javultak Magyarországon a HPV-átoltottsági adatok, az idei tanévben már 78 százalék körül van, míg korábban 74-75 százalékon állt. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint a HPV elleni oltási kampányokat bevezető európai országok között az átoltottság eléri a 75 százalékot.

Magyarországon a méhnyakrák vezető haláloknak számít, a mellrák után a második leggyakoribb nemi szervi daganat. Évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.