Ukrajnai AIDS-helyzet - egyre több a beteg

Egyre többen fertőződnek meg szexuális kapcsolatban HIV-vírussal, így mostanra a kábítószerfogyasztást megelőzve a heteroszexuális átvitel lett az AIDS első számú okozója Ukrajnában.

A kutatókat aggodalommal tölti el ez a trend, mert szerintük ez azt mutatja, hogy a HIV-járvány kilépett az intravénás droghasználók zárt közösségéből, és belépett a heteroszexuális fősodorba. A 2009-ben rögzített 1,11 százalékos HIV előfordulással Ukrajna az egyik legsúlyosabban érintett európai ország. 2008 óta több ukrán felnőtt fertőződik a HIV-vírussal heteroszexuális szex útján, mint kábítószer-használat révén. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a járvány már nem a magas kockázatú csoportokat, például a kábítószer-fogyasztókat, a prostituáltakat és a homoszexuálisokat sújtja leginkább, hanem az általános népesség egészét.

Tetjana Deshko, a Nemzetközi HIV/AIDS szövetség ukrán képviseletének munkatársa szerint az országban ma a következő módon alakul az átvitel jellegzetes útja: egy HIV-fertőzöttségéről valószínűleg nem tudó kábítószeres olyan nővel létesít szexuális kapcsolatot, aki valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy partnere kábítószerfüggő.

AIDS

A másik súlyos probléma az óvszerhasználat elhanyagolása. Deshko szerint Ukrajnában az óvszer azt jelenti, hogy valaki nem bízik a partnerében. Nincsenek színvonalas felvilágosító kampányok, amelyek megváltoztathatnák a fiatalok hozzáállását. Ráadásul riasztó arány, hogy csupán minden negyedik HIV-fertőzött van tudatában annak, hogy hordozza a vírust.

Némi reményt jelent azonban az, hogy az Ukrajnában mindössze hat éve bevezetett retrovírus elleni gyógyszerek tavaly első alkalommal csökkentették az AIDS halálozási arányát. A támogatás azonban szűkös, és legalább 7500 rászoruló beteg nem részesül a gyógyszeres kezelésben. A 2004-2012-es időszakra 230 millió dollárt kapott a Globális Alap az AIDS, Tuberkulózis és Malária Ellen szervezettől, és ebben a hónapban újabb 300 millió dollár segélyre ad be kérelmet a 2012-2017-es időszakra.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.