Újabb 38 áldozatot szedett a koronavírus

Újabb 38 halottja van Kínában a járványnak, és Tibetben is van már egy beteg. A kínai elnök Hszi Csin-ping azt nyilatkozta, a Közép-Kínából induló, új koronavírus-járvány elleni küzdelem még mindig összetett és embert próbáló feladat.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban 2019 végén. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A legfrissebb információk szerint szerda estére további 38-cal emelkedett Kínában a koronavírus okozta járvány halottainak száma, így már 170 áldozatot szedett az új vírus. A bizonyítottan a koronavírustól fertőzött betegek száma 7711-re nőtt, 1239 beteg állapota válságos. A fertőzésgyanús esetek száma pedig már 12 ezer felett van. Kínán kívül több mint húsz országban akad néhány koronavírusos beteg, számuk összesen 70 körül van.

koronavírus, koronavírus-fertőzés. koronyavírus-járvány, fertőző betegségek, vírusos tüdőgyulladás, halálesetek, Kína, Vuhan
Pekingből érkező, védőmaszkot viselő utasok a Párizs-Charles de Gaulle repülőtéren. Fotó: MTI/AP/Kamil Zihnioglu

Nagy a küzdelem a vírus ellen

Koronavírus: 65 millió ember is belehalhat - részletek!

A hadseregnek, az egészségügyi dolgozóknak és a kutatóknak mind aktívan ki kell venniük a részüket a járvány terjedése elleni küzdelemből - hangsúlyozta a kínai elnök. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az új vírus fertőzöttjeinek száma már egy hónap alatt meghaladta a 2002-2003-ban az ország déli részén mintegy hat hónapig tartó SARS járvány összes fertőzöttjének számát, ami 5327 volt. A SARS emellett Kína szárazföldi részén 349 ember halálát okozta.

A betegség halálozási arányának csökkenésére lehet számítani, és a járvány terjedésének tetőzése pedig 7-10 napon belülre jósolható a szigorú óvintézkedések betartása mellett - mondta Csung Nan-san szakértő, akit Kínában a SARS elleni küzdelem egyik kulcsembereként ismernek.

Gabriel Leung, a Hongkongi Egyetem Orvostudományi Karának dékánja azonban kollégáival együtt április-májusra valószínűsítette a járvány tetőzését a kínai nagyvárosokban. A hongkongi szakértők szerint ezt követően június-júliusra várható az új fertőzések számának csökkenése Kína-szerte.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra