"Túlzás, hogy az orvosok szabadságon lettek volna"

Az időben meghozott intézkedéseknek és az emberek fegyelmezettségének is köszönhető, hogy Magyarországon sikerült elkerülni, hogy a koronavírus-járvány igazán súlyossá váljon - véli dr. Svéd Tamás aneszteziológus, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára.

"A koronavírus-járvány még nem ért véget" - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Részletek itt.

"A magyar emberek sokunk számára meglepően fegyelmezettek és együttműködőek voltak, a kijárási korlátozás során országszerte átlagosan 80 százalékkal, a ##>>##renitens##<<## Budapesten kilencvennel sikerült csökkenteni a személyes kontaktusok számát. Ennek köszönhetően elkerültük a járvány tömeges megbetegedésekkel járó szakaszát" - fogalmazott a szakember a medicalonline.hu-nak nyilatkozva. Hozzátette ugyanakkor, egyelőre korai lenne még arról beszélni, hogy teljesen elhárult volna a veszély. Ha ugyanis elengedjük a korlátozásokat, biztosan emelkedni fog a megbetegedések száma.

koronavírus, COVID-19, Szent László Kórház
COVID-19 beteget látnak el a fővárosi Szent László Kórházban május 8-án. Fotó: MTI/Árvai Károly/kormany.hu

Dr. Svéd Tamás szerint egyelőre az sem teljesen egyértelmű, pontosan milyen tényezők játszottak közre a koronavírus-járvány viszonylag enyhe hazai lefolyásában. Mint kifejtette, a kormányzati intézkedések jók voltak, illetve jó időben vezették be azokat. Hasznosnak bizonyult a kijárási korlátozás, a kontaktusszám-csökkentés, valamint a - némi késlekedéssel bevezetett - kötelező maszkviselés is. Ezeken felül azonban olyan - eddig nem igazolt - tényezők is közrejátszhattak, mint akár a száraz, meleg idő beköszönte vagy a széles körű társadalmi átoltottság.

Az orvosokról szólva a MOK-titkár elmondta, mind térben, mind időben egyenetlenül oszlott meg a terhelés a hazai szakemberek között a járvány alatt. A COVID-osztályokon vagy a sürgősségi ellátásban legalább annyi, de inkább több munkája volt a szakembereknek, mint általában szokott. Eközben viszont a felkészülés jegyében kiürítettek egyes osztályokat, a járóbeteg-szakellátók lényegében bezártak, illetve a 65 év feletti orvosokat is igyekeztek távol tartani a fertőzésveszélytől. Éppen ezért akadtak, akik nehezebben találtak maguknak feladatot az elmúlt időszakban. Ők is folyamatos készenlétben álltak ugyanakkor, telefonon, interneten igyekeztek szervezni osztályuk életét, nem is beszélve arról, hogy sokan folytattak távrendelést a digitális technika segítségével. Dr. Svéd Tamás szerint éppen ezért erős túlzás lenne arról beszélni, hogy ezek az orvosok egyfajta szabadságon lettek volna.

Koronavírus: júniusra itt van a gyorsteszt, ami egy óra alatt kimutatja a fertőzést! - a részleteket az nlc.hu oldalán találja meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!