Több millió életet mentettek meg a korlátozások

Csak Európában több mint hárommillió ember életét sikerült megmenteni a járvány miatti szigorú intézkedésekkel.

Miután az új koronavírus Európában is gyors terjedésbe kezdett, az érintett országok egymás után hozták a különböző korlátozó intézkedéseket. Ezek többnyire az általános járványügyi protokollt követték, betiltották a tömegrendezvényeket, bezárták az iskolákat illetve bizonyos közösségi terekben kötelezővé tették a maszkviselést is. Egy friss kutatás - melyről a BBC is beszámolt - rámutatott, mennyire fontosak is voltak ezek az intézkedések: becslések szerint csak a vizsgált 11 európai országban összesen 3,1 millió ember életét sikerült így megmenteni.

Merkely: nem lesz nagyobb a második járványhullám, mint az első A szakember szerint több okból is bizakodóak lehetünk a koronavírus-járvány várhatóan októberben érkező második hulláma kapcsán. Kattintson a részletekért!

Milliók életét menthették meg a korlátozások

A kutatást a londoni Imperial College munkatársai végezték el, akik szerint a távolságtartást előíró korlátozások nélkül a halálos áldozatok száma drasztikusan megnőtt volna. Figyelmeztettek azonban arra is, hogy az emberek csupán kis hányada találkozott a vírussal, így még mindig csupán a járvány kezdeti szakaszában vagyunk.

Az egyetem tanulmánya 11 európai országban - Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Norvégiában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban - vizsgálta a korlátozások hatásait május első hetéig. Addigra mintegy 130 ezer ember életét követelte a koronavírus ezekben az országokban. Azt próbálták lemodellezni, hogy az érintett országokban hogyan terjedt volna a vírus abban az esetben, ha semmilyen korlátozást nem vezetnek be a hatóságok.

A korlátozások nélkül milliók haltak volna meg. Fotó: Getty Images
A korlátozások nélkül milliók haltak volna meg. Fotó: Getty Images

Az eredmények szerint 130 ezer helyett több mint 3,2 millió ember halt volna meg a járvány miatt akkor, ha a vendéglátóhelyek nem zárnak be és az emberek nem maradnak az otthonaikban. Vagyis a korlátozások körülbelül 3,1 millió ember életét megmentették, köztük 470 ezret az Egyesült Királyságban, 690 ezret Franciaországban és 630 ezret Olaszországban - derült ki a Nature című tudományos portálon is közzétett adatokból.

A becslés alapja az volt, hogy az emberek a járvány ideje alatt is teljesen ugyanúgy élik az életüket, mint előtte, holott a lakosok egy része Magyarországon is már az első állami intézkedések bevezetése előtt, önként csökkentették a szociális interakcióikat és visszahúzódtak a lakásukba. A számok azokat a halálozásokat sem vették figyelembe, amelyek a kórházak túlterheltségéhez köthetőek, a szakemberek szerint ennek feltárása évekbe telhet.

A kutatók úgy kalkulálnak, hogy a lezárások hiányában tízből hét brit állampolgár már túlesett volna a fertőzésen, ami kialakított volna egyfajta nyájimmunitást a lakosságon belül, a vírus pedig gyorsan visszaszorulna. Becsléseik szerint a vizsgált 11 ország lakosságának maximum a 4 százaléka találkozhatott a vírussal, így a korlátozások feloldásával a betegszám is ismét megemelkedhet, és a járvány egy újabb hulláma söpörhet végig a világon.

Repülők, vonatok, autóbuszok - Mivel utazzunk vakációzni a járvány első hulláma után? Az nlc.hu cikke ennek a témának járt utána.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!