Több millió gyereknek adnák be ezt az új oltást

Gyerekek milliói kaphatják meg jövő év végéig a malária elleni új védőoltást. Elsősorban azokban az országokban oltanának az új vakcinával, amelyeket a leginkább érint a betegség – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Több mint húsz ország tervezi használni az új, malária elleni RTS’S oltást. Ezek közül néhányban már jövőre bevezetik – közölte Abdisalan Noor, a WHO maláriaprogramjának illetékese. Hozzátette, néhány kormány a globális oltóanyag szövetség (GAVI) segítségével jut az új vakcinához.

Az RTS’S vagy Mosquirix néven futó vakcinát a GlaxoSmithKline brit gyógyszergyár fejlesztette ki. A folyamat 30 évig tartott, a kutatók 1987-ben láttak munkához. Az oltóanyagot több éven át tesztelték, ez nagyjából 1 milliárd dollárt (körülbelül 285 milliárd forintot) emésztett fel. A vakcinát négy dózisban kell beadni. Ez az első elfogadott oltóanyag a moszkitók által terjesztett betegség ellen.

619 ezren haltak bele tavaly a betegségbe

A WHO becslései szerint 2021-ben világszerte 619 ezer ember halálát okozhatta a malária. Egy évvel korábban pedig 625 ezren haltak bele a betegségbe. A nemzetközi szervezet éves maláriajelentésében arról is beszámolt, hogy a maláriás esetek száma elérte a 247 milliót, de a betegség terjedésének üteme csökkent. A maláriás halálozások 95 százalékát Afrikában jegyezték fel.

védőoltás, vakcina, oltóanyag, malária, gyerekek, Afrika
Végre elérhetővé válik a malária elleni védőoltás. Fotó: Getty Images

Egyre ellenállóbb a kórokozó

Bár a maláriás esetek számának növekedése lelassult, a WHO arra figyelmeztetett, hogy a betegséget okozó parazita egyre ellenállóbbá válik a gyógyszerekkel szemben. Továbbá az egyik, a betegséget terjesztő moszkitófajra számos rovarirtó nincs hatással.

A WHO jelentése arra is felhívta a figyelmet, hogy a szúnyogok részben hozzászoktak ahhoz, hogy az emberek védőhálóval védekeznek ellenük, ha aludni térnek, ezért már az éj leszállta előtt támadásba lendülnek. Emellett az is aggasztó, hogy az emberek helyett sokszor a jószágokat tekintik prédának. Szintén problémát okoz, hogy sokan sérült védőhálót használnak, és nem jutnak hozzá újhoz, hogy kicserélhessék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.