Az MTVA Sajtóarchívumának portréja szerint Walter Reed amerikai járványkutató egy metodista lelkész ötödik gyermekeként született 1851. szeptember 13-án, a Virginia állambeli Belroi-ban. Orvosi diplomáját a Virginiai Egyetem történetében legfiatalabban, beiratkozása után két évvel, még tizennyolcadik születésnapja előtt szerezte meg. Ezután New Yorkba költözött, ahol egy évvel később, 1870-ben a Bellevue kórház orvosi fakultásán megszerezte második orvosi diplomáját.
A gyakornoki éveket követően orvosként praktizált, de idegenkedett a nagyvárosi élettől. 1875-ben a szakmai lehetőségek és az anyagi biztonság reményében csatlakozott a hadsereg egészségügyi szolgálatához. Egy évvel később, 1876-ban megnősült, házasságából két gyermeke született. Feleségével később örökbe fogadtak és felneveltek egy őslakos indián lányt is.
Fontos mérföldkövek
A következő másfél évtizedben Reed állomáshelyei szinte évente változtak, számos őslakos törzs orvosi ellátásáért is ő felelt. Munkája során hamar felismerte, hogy az e közösségeket sújtó járványok oka leggyakrabban az elégtelen higiéniás körülményekben keresendő. 1889-ben engedélyt kapott, hogy a baltimore-i Johns Hopkins Kórházban dolgozzon, mellette pedig patológiát és bakteriológiát hallgasson. 1893-ban rábízták a hadsereg újonnan alakult washingtoni egyetemének bakteriológia tanszékét, ahol különféle kutatási programokat indított el.
1896-ban bebizonyította, hogy a főváros folyója, a Potomac mellett állomásozó katonák közt tapasztalt sárgaláz eredete nem a folyóból nyert ivóvízhez, sokkal inkább egy környékbeli mocsaras erdőhöz köthetők, a betegség tényleges okára azonban ekkor még nem jött rá. Amikor az 1898 áprilisában kirobbant spanyol-amerikai háború kubai hadszínterén hastífusz-járvány tört ki a katonai táborokban, Reedet bízták meg annak kivizsgálásával. Kollégáival csakhamar kimutatta, hogy a járvány kirobbanásáért, a fertőzések terjesztéséért a fekáliával, étellel és ivóvízzel egyaránt érintkező legyek tehetők felelőssé.
Példátlan pusztítást végzett a sárgaláz
Kubában hamarosan felbukkant a sárgaláz is, amiben ezrek betegedtek meg, és több ember halálát okozta, mint a harci cselekmények. A főemlősök között terjedő betegség vélhetően afrikai eredetű, és a rabszolga-kereskedelem révén került az Újvilágba. Az első dokumentált, tömeges megbetegedések a mexikói Yucatán-félszigeten és Havannában történtek 1648-ban, majd 1793 nyarán több ezer ember kapta el Philadelphiában is, az Egyesült Államok akkori fővárosában.
A fertőzöttek bőre a májgyulladás miatt besárgult – innen kapta nevét a betegség. A betegek ezenkívül hasfájástól, magas láztól, hidegrázástól szenvedtek, sokan pedig véreset hánytak. „Sárgaláznak hívják, de az orvosok számára teljesen ismeretlen a kór” – írta a betegségről Thomas Jefferson, az Egyesült Államok akkori külügyminisztere, későbbi elnöke. A közbeszédben „Yellow Jack” néven emlegették a betegséget, a fertőzöttek karanténja fölé húzott sárga zászlóra utalva. A kórról sokáig szinte semmit nem tudtak, csak azt, hogy súlyosabb formája esetén magas a halálozási arány.
A hadsereg 1900-ban megbízta Reedet, hogy térjen vissza Kubába és tanulmányozza a járványt. Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy a sárgaláz passzív módon, a betegségben szenvedők testnedveitől szennyezett tárgyakkal – például ágyneművel és ruházattal – érintkezve terjed. Ezzel szemben Carlos Juan Finlay, egy havannai orvos és epidemológus rovarcsípésekhez kötötte a megbetegedéseket, de ezt nem sikerült bizonyítania. Feltevését ugyanakkor erősítette egy Havannához közeli börtönben történt haláleset, ahol a kilenc összezárt rabból mindössze egy vesztette életét sárgalázban, a többiek viszont el sem kapták a betegséget. Ez kizárta, hogy a kór puszta érintkezéssel terjedne.
Reed elfogadta Finlay feltevését, miszerint a fertőzést egy ottani moszkitófajta terjeszti, és engedélyt kapott, hogy önkéntesek bevonásával folytasson kísérleteket. Mivel a vizsgálatba a betegségen már átesetteket nem vonhatták be, gondos válogatás és előzetes elkülönítés előzte meg a kísérleteket. Ezt követően mintegy száz embert fertőztek meg olyan moszkitókkal, amelyeket előzőleg a betegek vérével tápláltak. Az így átvitt sárgaláz következtében többen meghaltak – köztük volt Reed barátja, Jesse William Lazear orvos is.
Bizonyította, hogy a szúnyogok a bűnösök
A vektor – a fertőző ágens hordozó –, vagyis a szúnyog szerepe bizonyítást nyert, a környező mocsaras területek átalakításával és ezzel együtt a szúnyogok élőhelyének felszámolásával pedig három hónap alatt megszüntették a járványt. A sárgaláz kórokozója, amelyet az amerikai hadsereg kutatóintézetében Reed vezetésével izoláltak, a történelem első azonosított humánvírusa lett. Nyilatkozataiban és publikációiban az amerikai tudós rendszeresen hivatkozott Finlay eredményeire, akinek vitathatatlan érdemei fűződtek a felfedezéshez.
Walter Reed végül perforált vakbélgyulladás következtében fellépő hashártyagyulladásban hunyt el 1902. november 22-én, ötvenkét évesen. Nevét számtalan intézmény és elismerés őrzi. Róla nevezték el például az amerikai fegyveres erők egészségügyi központját is.
