"Te nem vagy Zlatan, ne packázz a koronavírussal"

Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan világklasszis labdarúgója a koronavírus-járvány elleni védekezés, illetve a szabályok betartásának fontosságára hívja fel a figyelmet csütörtökön megjelent Instagram-videójában.

Akik követik a nemzetközi futball történéseit, azok számára aligha kell bemutatni, milyen messze álló fogalom az önbizalomhiány a korábbi svéd válogatott támadó személyiségétől. Abszolút jó értelemben vett és humoros nagyképűsége éppúgy hozzátartozik páratlan karrierjéhez, mint a góljai. Elég csak korábbi sérülésére gondolni, amikor még a Manchester United játékosaként elszakadt az elülső keresztszalagja és az egyik oldalszalagja a térdében. A súlyos sérülésből alig fél év alatt teljesen felépült, pedig akkor már elmúlt 36. Már-már csodaszámba menő gyógyulása kapcsán nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott : "az oroszlánok nem úgy gyógyulnak, mint az emberek."

Zlatan Ibrahimovic már legyőzte a koronavírust
Zlatan Ibrahimovic már legyőzte a koronavírust. Fotó: Getty Images

Mint ismeretes, az új típusú koronavírus - több másik világsztár, így például Cristiano Ronaldo mellett - a nagy Zlatant sem kímélte, és fertőzése miatt kénytelen volt kihagyni jelenlegi klubja, az AC Milan négy tétmérkőzését is szeptember vége és október eleje között. Október 17-én viszont már a pályán lehetett a városi rivális Internazionale elleni rangadón, amelyet a Rossoneri éppen az ő duplájának köszönhetően nyert meg 2-1-re. Mi több, legutóbb, hétfőn az AS Roma ellen ismét két gólt szerzett a 3-3-as döntetlent hozó összecsapáson, jelezve, hogy betegsége már teljes mértékig a múlté.

"A vírus próbára tett, és én legyőztem" - fogalmaz Ibra abban a videós bejegyzésben, amelyet egy figyelemfelhívó kampány keretében tett közzé csütörtökön saját Instagram-oldalán. "De te nem vagy Zlatan, te ne packázz a vírussal" - hangsúlyozza nézőinek, akiktől azt kéri, használják a fejüket, tiszteljék a szabályokat. A közösségi távolságtartás és a maszkviselés mindig legyen elsődleges szempont. "Győzni fogunk" - üzente a 39 esztendős klasszis, és lássuk be, ha ő mondja, akkor van is okunk reménykedni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!