Rusvai: ekkor jöhet a következő hullám

Későbbre tolódhat, és ősz helyett inkább télen indulhat újabb járványhullám a koronavírus-fertőzésekből Rusvai Miklós víruskutató szerint. A szakember úgy véli, félő, hogy mindez éppen egybeesik majd itthon az újjáéledő influenzajárvánnyal is.

Úgy tűnik, az augusztusi kisebb járványhullám kellő mértékű átfertőzést váltott ki ahhoz, hogy a lakosság jelentős részének immunitása felfrissüljön, azaz többen lettek védetettek a koronavírus-fertőzéssel szemben – mondta el Rusvai az InfoRádiónak nyilatkozva. Kifejtette, úgy sejti, hogy emiatt az őszre várt hullám is később, december-január környékén indulhat emelkedésnek az országban.

influenza, nátha, lázmérés, fiatal nő
A koronavírus mellett az influenza is járványt okozhat idén télen a víruskutató szerint. Fotó: Getty images

Mindazonáltal ezt várhatóan már nem az omikron variáns BA.4-es és BA.5-ös alváltozata idézi majd elő, hanem egy új alvariáns, amely mostanra Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is egyre dominánsabbá válik. Mint azt megírtuk, a BQ.1-es alvariáns immár Romániában is megjelent. Rusvai szerint ez képes megkerülni a BA.1-es és a későbbi variánsokkal szembeni immunitást, ennél fogva új hullám jöhet vele.

A szennyvízadatok már emelkedést mutatnak, minden vizsgált városban magas a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.

A víruskutató arról is beszélt, hogy bár egyelőre nem látható számottevő esetszám-növekedés, ugyanakkor december-januárban az influenza is elkezdhet terjedni, együttesen a koronavírussal. Hangsúlyozta, mivel az emberek mostanra nem viselnek maszkot, illetve az egyéb járványügyi intézkedések terén is maradnak a lazítások, ezért elkerülhetetlen lesz, hogy több év szünet után ismét influenzajárvány alakuljon ki Magyarországon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra