Rejtélyes fertőzés terjed az USA-ban

Egyre több amerikai államban regisztrálnak egy ritka, de súlyos gombás fertőzést.

Vermont államban korábban nem volt elterjedt a blasztomikózis nevű gombás fertőzés, ma már azonban rendszeresen felbukkan – írja a HVG egy, az Emerging Infectious Diseases című folyóiratban megjelent új tanulmányt szemlézve. A kutatás szerint a 2011 és 2020 közötti időszakban 114 ilyen megbetegedést diagnosztizáltak Vermontban. A betegek mintegy harmada kórházi kezelésre szorult, négyen pedig életüket vesztették.

köhögés, idős nő, légúti betegség
A blasztomikózis gyakori tünete a köhögés és légszomj. Fotó: Getty Images

Mint az az amerikai járványügyi hivatal (CDC) honlapján olvasható, a blasztomikózisért a Blastomyces dermatitidis gombafaj felelős, amely főként nedves talajban és lebomló anyagokban, például fákban, levelekben fordul elő. A fertőzést nem is maga a gomba, hanem a spórái váltják ki, amelyek belélegezve megtelepedhetnek a tüdőben, majd a véráram útján a szervezet más részeibe is eljuthatnak.

A fertőzés az esetek mintegy felében okoz tüneteket. Ilyenkor a spórák belégzését követően néhány héten vagy hónapon belül az alábbi panaszok jelentkezhetnek:

  • láz
  • köhögés
  • légszomj
  • éjszakai izzadás
  • izom- és ízületi fájdalmak
  • súlycsökkenés
  • mellkasi, bordatáji és hátfájdalom
  • extrém kimerültség, fáradékonyság
  • ritkán bőrkiütések, fekélyek

Korábban a blasztomikózis csupán az Egyesült Államok öt államában – Arkansasban, Louisianában, Minnesotában, Michiganben és Wisconsinban – fordult elő. Vermontban viszont az új tanulmány szerint ezeknél is magasabb volt az esetszám lakosságarányosan. A kutatók szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a probléma szélesebb körű, mint azt előzőleg sejteni lehetett, illetve közrejátszhat a terjedésében a klímaváltozás is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!