Olcsóbb oltatni influenza ellen, mint ágynak dőlni miatta

Az emberek nagy többsége tart az influenza anyagi következményeitől, ennek ellenére nagyon kevesen oltatják be magukat. A KutatóCentrum online villámkutatása rámutatott, hogy a megkérdezettek több mint fele 10.000 forintot meghaladó összegre becsüli egy esetleges influenza okozta megbetegedés költségeit. A fertőzés elkerülésének legbiztosabb módja a védőoltás, melynek csupán 1500-3000 forint között mozog az ára. A felnőttek jelentős része mégsem kéri a vakcinát.

A villámkutatást a felnőtt lakosság körében végezték, amelyben egyrészt az influenza kezelésének vélt költségeit vizsgáltáé, másrészt arról kérdeztek az embereket, hogy szerintük a megbetegedés milyen hatással van életükre. Az eredményekből kitűnik, hogy a megkérdezettek több mint fele (57%) 10 ezer forint feletti összegre becsüli a megbetegedés okozta költségeket, és további 22 százalék vélekedik úgy, miszerint nem lehet 5000 Ft alatt megúszni a kiadásokat influenza esetében. Noha mind a nők, mind a férfiak közel 80 százaléka egyetért abban, hogy az influenza költsége az 5.000 Ft-ot is meghaladja, az erősebbik nem képviselői inkább a 10.000 Ft feletti, a nők pedig inkább ez alatti összeget említettek. A 30 év felettiek nagyobb arányban vélekednek úgy, hogy az influenza 10.000 Ft-nál is többe kerülhet, mint a fiatalabb korosztályhoz tartozó 18-29 évesek. Minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, annál nagyobb kiadással számol.

Az biztos, hogy az influenza kezelésére szolgáló készítmények, vitaminok költsége elérheti akár a 6-7.000 forintot is, ezt növelheti még a munkából való kiesés miatti jövedelemcsökkenés. Egy átlagkereset esetében (bruttó 200-210.000 Ft/hó) ez akár 5-15 ezer forint mínuszt jelenthet pár nap keresőképtelenség esetében. Ha a fertőzés következtében szövődmények lépnek fel, akkor a beteg akár kórházba is kerülhet. Ekkor a költségek és a jövedelem kiesés megsokszorozódhat. Bár az influenza elleni védőoltás ára csupán 1000-3000 forint között mozog, és a vakcináció a legbiztosabb megelőzési módszer, az emberek nagy része nem tervezi, hogy beoltatná magát.

A felmérés során megkérdezettek többsége nem tart az influenza súlyos következményeitől. A válaszadók 68%-a szerint a fertőzés elsősorban anyagi terhet jelent, hiszen a betegség kezeléséhez meg kell venni a szükséges gyógyszereket. A válaszadók 56 százaléka a munkából való esetleges kimaradás anyagi helyzetre gyakorolt hatását is említette. Többen féltek a munkahely elvesztésétől is. Az alacsony iskolai végzettségűek az állásuk elvesztésétől, míg a diplomások a jövedelem kieséstől félnek jobban. A megkérdezettek fele a családtagok, kollégák, barátok megfertőzésétől is fél. A szövődmények kialakulásától csak 43 százalékuk tart. A kutatásban résztvevőknek mindössze 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ő életükre semmilyen hatással sincs az influenza.

"Bár az elmúlt hetekben több olyan hír is napvilágot látott, hogy a 2009-es pandémiás vakcina mellékhatásokkal járt több páciensnél, nem szabad elfelejteni, hogy az influenza szövődményeibe több százan meghalnak évente Magyarországon. Az influenza és szövődményeinek kockázata jóval nagyobb, mint a vakcináé. Ezért érthetetlen, hogy az emberek miért tartanak a védőoltástól jobban, mint magától a betegségtől – hangsúlyozta dr. Szlávik János, a Szent László kórház infektológusa. – "Ma Magyarországon többféle védőoltás is elérhető, köztük akad olyan, amely több millió esetben már bizonyított!"

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!