Nem okozott többlethalálozást a koronavírus-járvány

A koronavírus-járvány ellenére is kevesebben haltak meg 2020 januárja és áprilisa között, mint az előző év azonos időszakában. Az új kórokozó felbukkanása tehát nem okozott többlethalálozást Magyarországon - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint a 2020-as év első 4 hónapjában 45 ezren haltak meg Magyarországon. Ez 6,4 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában regisztrált számnál. Ez alapján elmondható, hogy a koronavírus-járvány nem okozott többlethalálozás itthon. A tisztifőorvos szerint a csökkenés az influenza alacsonyabb aktivitásának köszönhető. Kiemelte azt is, hogy Európában 3 millió életet sikerült megmenteni az idejekorán bevezetett korlátozásokkal.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus halottak száma, koronavírus-járvány, koronavírus operatív törzs
Krasznai Erika ápolónő védőfelszerelésben a fővárosi Szent János Kórházban.Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A koronavírus még köztünk van

Bár a koronavírus-járvány Magyarországon már egy megnyugvó szakaszban van, 1-1 fertőzés nyomán, a kontaktkutatással még most is napi 10 körüli új megbetegedést fedeznek fel - fogalmazott Müller Cecília. Mint mondta, a legutóbb regisztrált 12 új fertőzött között 3 budapesti, 3 Komárom-Esztergom megyei és 3 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei. Hajdú-Bihar, Pest és Zala megyéből pedig 1-1 új esetet jelentettek tegnap. Jelenleg Magyarországon 41 fertőzött és 5 halott jut 100 ezer főre.

Koronavírus: egyre lazábban védekeznek a magyarok - kattintson a részletekért!

A tisztifőorvos figyelmezetett arra is, hogy a koronavírus -járvány még nem ért véget itthon, hiszen még mindig vannak új fertőzöttek és kórházban ápolt betegek. “A vírus továbbra is köztünk van” - emelte ki. Mint mondta, emiatt még mindig állandó figyelem szükséges a hatóságok részéről, a lakosságnak pedig továbbra is javasolt betartani az általános higiéniai és megelőzési szabályokat.

Megnyitnak a könyvtárak és az idősklubok

Arról is beszélt, hogy hamarosan a könyvtárak is megnyithatnak. A koronavírus elleni védekezés jegyében a látogatóknak azt javasolja, hogy kiemelten ügyeljenek a zárt térben a megfelelő távolság megtartására, a fenntartóknak pedig gondoskodniuk kell a gyakran megérintett felületek rendszeres fertőtlenítéséről. A könyveket nem szükséges fertőtleníteni, a visszavitt köteteket azonban óvintézkedésként 72 órára elzárják. Kiderült továbbá, hogy már az idősek klubjai megkezdhetik a működésüket. Fontos szabály azonban, hogy csak egészségesek menjenek újra közösségbe, a szervezőknek pedig azt javasolják, hogy helyezzenek ki vírusölő kézfertőtlenítőket a helyszínen.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a koronavírus -járvány idején a kórházparancsnokok kettős feladatot teljesítettek: felügyelték a szabályok betartását, valamint figyelték a védőeszközökből álló készletek felhaszálását. Ezeket a feladatokat a veszélyhelyzet megszűnése után, az egészségügyi válsághelyzet során is ellátják majd. Erről Kiss Róbert, az ügyeleti központ munkatársa beszélt.

Koronavírus: sokkal többen lehetnek ellenállók, mint gondolták - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.