Megszólalt Ferenc pápa kezelőorvosa

Az egyházfő állapota súlyos.


Ferenc pápa nincs túl a veszélyen, és még legalább egy hétig kórházi kezelésre szorul - mondta Sergio Alfieri orvosprofesszor, a Gemelli klinikában tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Az egyházfőt kísérő orvoscsapat vezetője hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa 88 éves, és krónikus légzési betegségben szenved, ezért továbbra sincs túl a veszélyen. "Nem áll már fenn az életveszély, de továbbra is vírusos és bakteriális tüdőgyulladással kezeljük. A pápa beszélget velünk és dolgozik" - hangoztatta. Ferenc pápa február 14-i kórházba vonulása óta ez volt az első alkalom, hogy a Gemelli klinika orvosai a sajtónak nyilatkoztak. Az orvos elmondta, Ferenc pápa kérte, hogy részletesen tájékoztassák a sajtót, mivel semmilyen rá vonatkozó információt nem akar elhallgatni. "Azt mondta, hogy az igazat mondjuk" - hangsúlyozta az professzor. Sergio Alfieri hangoztatta, az egyházfő önállóan lélegzik, jól reagál a kezelésre, a szíve erős, közérzete jó, de tudatában van, hogy egészségi állapota súlyos. Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen beteg Ferenc pápa, az orvos azt válaszolta, hogy jó, engedelmes páciensről van szó, aki "minden megtesz, amit tennie kell". Az orvos úgy vélte, a pápa a kórházi kezelés után visszatérhet a Vatikánba, de lakhelyén, a Szent Márta-házban kell majd folytatnia a számára előírt kúrát. Nem tudott pontos dátumot mondani Ferenc pápa vatikáni visszatérését illetően, de hangsúlyozta, hogy legalább még egy hétig kórházban kell maradnia. "Mi csak tanácsolni tudunk, de Ferenc pápa dönt" - tette hozzá. Sergio Alfieri kifejtette: a légúti megbetegedések az évnek ebben a részében egész Olaszországban terjednek az idősebbek között.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!