Megérkezett a kanyaró elleni oltás

Egyre több a kanyarós beteg az országban, mégis csak most érkezett először oltóanyag Kárpátaljára a betegség ellen.

Sok a kanyarós beteg, kevés az oltóanyag

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti, hogy megérkezett Kárpátaljára több mint egy év után az első, ukrán állami forrásból vásárolt kanyaró elleni oltóanyagot tartalmazó szállítmány. A kapott mennyiség azonban csak a szükségletek kevesebb mint 15 százalékát fedezi.

Újabb áldozatokat szed a kanyaró 2018. március 6-án számoltunk be róla, hogy ismét növekszik a kanyarós megbetegedések száma Kárpátalján. Az elmúlt héten az ukrajnai megyében 158 kanyarós fertőzést észleltek, ami hét százalékkal több az egy héttel korábbihoz képest. A betegek mintegy 80 százaléka gyermek.

Ukrajna Kárpátalja kanyaró kanyarójárvány kanyaró elleni védőoltás kanyaró elleni oltás
Kevesebb mint két hétre elég a kanyaró elleni oltás

Az ukrajnai megye az egészségügyi minisztériumtól a napokban 11 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagot kapott. A magyar humanitárius segélyként január végén Kárpátaljának juttatott 8 ezer kanyaró elleni vakcinaszállítmány maradványával együtt jelenleg közel 12 ezer adag oltóanyag áll rendelkezésre, de ez csak a szükségletek 15 százalékának fedezéséhez elegendő - adta hírül kedden a mukachevo.net munkácsi hírportál.

Ukrajnában stabilizálódik a kanyaróhelyzet

A Kárpátalja megyei egészségügyi főosztály közlése szerint a most leszállított oltóanyagot az egészségügyi minisztérium még a 2016-ban kiutalt pénzből vásárolta, az idei évre beütemezett készletből a megye eddig egyetlen vakcinát sem kapott. A jelenleg rendelkezésre álló mennyiség kevesebb mint két hónapra elegendő, mivel az orvosok heti átlagban 1500 személyt oltanak be a betegség ellen - emlékeztetett a hivatal, megjegyezve, hogy Kárpátaljának évente 76,5 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagra lenne szüksége.

Olga Sztefanisina ukrán egészségügyi miniszterhelyettes az unn.com.ua ukrán hírportálnak elmondta, hogy Ukrajnában stabilizálódik a kanyaróhelyzet. Hozzátette: 2018 kilencedik hetében a korábbihoz képest 12 százalékkal kevesebben betegedtek meg kanyaróban , ami az átoltottsági szint növekedésének köszönhető.

Kárpátalján a múlt héten a kanyarós esetek számának hét százalékos növekedését regisztrálták.

Az egészségügyi tárca a múlt héten megkezdte a Belgiumtól vásárolt 220 ezer adag kanyaró elleni oltóanyag elosztását az ország régiói között.

Tombol a kanyarójárvány Európában Négyszeresére nőtt a kanyarós megbetegedések száma 2017-ben az előző évihez képest - derül ki a WHO európai regionális igazgatóságának friss adataiból. Amíg 2016-ban 5273 esetet regisztráltak, tavaly több mint 20 ezren fertőződtek meg és 35 ember életét követelte a betegség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.