Maszkban kellene járni

Az influenzajárvány terjedésének visszaszorítására, a megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Influenzajárvány idején óvatosabbnak kell lenni

A Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: az NFM által felügyelt állami vállalatok jelentős része kiemelt közszolgáltatást lát el, így felelnek az energiaellátásért, a postai szolgáltatásokért, a tömegközlekedésért. Mivel e tevékenységek ellátásakor az emberek kapcsolatba kerülnek egymással, fontos a figyelemfelkeltő kampány, amelyet már évek óta végeznek az influenzajárvány terjedésének megelőzésére.

Egészségesen is belehalhatunk az influenzába Az influenzától általában főként az idősek, a beteg emberek és a kismamák tartanak, holott a vírus akár egy egészséges szervezetű emberre is halálos lehet .

Influenzaszezonban maszkban kellene járni, influenza influenzaszezon influenza-vírus influenzajárvány maszk kézmosás
Influenzaszezonban maszkban kellene járni

Az államtitkár kiemelte: az érintett dolgozóknak ingyenesen biztosítják az influenza elleni védőoltást, továbbá a közlekedési és nagyobb ügyfélforgalommal rendelkező cégeknél elrendelték a napi többszöri, fokozott takarítást, fertőtlenítést a járvány visszaszorítására.

Homolya Róbert kifejtette: mintegy 100 ezer munkavállaló dolgozik az érintett területeken, ezért fontos a dolgozók megfelelő felkészítése a járványra.

"Vigyázni kell egymásra"

Ugyanakkor kitért rá: fontos, hogy ne csak az állam tegyen meg mindent azért, hogy felhívja a figyelmet az influenzajárványra és arra, hogyan előzhető meg a terjedése . Már évek óta a cégek is segítenek, hogy még több emberhez jussanak el ezek az információk - közölte. Mint mondta, a figyelemfelhívó kampányuk középpontjában az áll, hogy óvatosabbnak kell lenni ebben az időben, és "vigyázni kell egymásra".

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az influenza elleni védőoltások fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt kérte, akiknek ajánlják, vegyék igénybe az ingyenes védőoltást.

Az influenza terjedésének megelőzéséről azt mondta: aki megbetegedett, ne menjen közösségbe , zsúfolt helyekre, ha azonban ez elkerülhetetlen, vásároljon egyszer használatos maszkot, és azzal közlekedjen. A tömegközlekedést használva az alapos kézmosásnak kell az elsőnek lennie hazaérkezéskor - hangsúlyozta. Hozzátette: lényeges betartani a higiénés utasításokat, mert ezzel jelentősen csökkenthető a megbetegedések száma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!