Már több mint 130 áldozata van az új vírusnak

Egy nap alatt további 25 áldozattal nőtt Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma. Kedd estig tehát már 132-en haltak meg a fertőzés miatt.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus azóta 5974 embert biztosan megfertőzött, a gyanús esetek száma pedig megközelíti a 10 ezret.

koronavírus, fertőző betegség, járvány, vírusos tüdőgyulladás
Védőmaszkot viselő utasok várakoznak a dél-koreai repülőtéren.Fotó: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

Egyre több a külföldi fertőzött is

A WHO szerint nagy a veszély a koronavírus miatt - kattintson ide a részletekért!

Malajziában 4-ről 7-re nőtt a fertőzöttek száma, mindannyian kínai állampolgárok. Emellett Franciaországban is kimutattak egy újabb megbetegedést, így ott már négyre emelkedett a betegek száma. A negyedik beteg egy nyolcvanéves kínai turista, akit válságos állapotban kezelnek. Az idős férfi - a másik három beteghez hasonlóan - a járvány epicentrumának számító Hubei tartományból érkezett Franciaországba. Jelenleg egy párizsi kórház intenzív osztályán fekszik. A francia egészségügyi hatóságok vizsgálják, hogy a beteg kivel lépett kapcsolatba, amióta Franciaországba érkezett. Ez az első alkalom, hogy súlyos állapotban lévő fertőzöttnél mutatták ki a megbetegedést Franciaországban.

A másik három beteg jól van, az ő esetükben nincs ok nagyobb aggodalomra. A 48 éves kínai származású francia, továbbá a 31 éves kínai férfi és 30 éves kínai felesége a múlt héten érkeztek Vuhanból, mindhárman Kínában fertőződtek meg.

A vírus többek között Dél-Koreában, Tajvanon, Nepálban, Vietnamban, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, Franciaországban, Ausztráliában, Németországban és Amerikában is felütötte a fejét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.