Majomhimlő: ezért terjed egyre gyorsabban

A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését – jelentette ki Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője.

A majomhimlő éveken keresztül szinte észrevétlenül terjedt Nigériában és máshol, mígnem 2022-ben több mint 70 országban robbant ki a globális szintűnek minősített járvány. A jelenlegi helyzet azonban Afrikában már nem ugyanaz, mint 2022-ben. Ma a majomhimlő Afrikában szexuális úton terjed, valamint gyerekek közötti szoros kontaktussal, illetve várandós nők körében is. A legtöbb, 50 év feletti ember jó eséllyel be van oltva himlő ellen, és ez ad némi védelmet a majomhimlő ellen is, viszont Afrika többnyire fiatal népességére ez már nem jellemző.

A majomhimlő a fekete himlőt okozó vírusok családjába tartozik, de enyhébb tüneteket okoz. Általában lázzal és izomfájdalommal jár. Súlyosabb esetekben felhólyagzik a betegek bőre az arcon, a kezeken, a mellkason és a nemi szervek környékén. A WHO augusztus közepén nemzetközi szintű egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a majomhimlő új variánsának afrikai terjedése miatt.

200 százalékos emelkedés

Az Afrikai Betegségmegelőző Központ (ACDC) adatai szerint a kontinensen több mint 22800 ember fertőződött meg, emellett 622 halálesetet jegyeztek fel. Az elmúlt héten az új fertőzések száma 200 százalékos emelkedést mutatott.

férfi orvosnál
Az elmúlt héten az új fertőzések száma 200 százalékos emelkedést mutatott. Fotó: Getty Images

A fertőzések és a halálozások többségét a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették, ahol nagyrészt 15 év alatti gyerekeket betegít meg a majomhimlő. A szakértők szerint Kongóban és más országokban is kevés diagnosztikai eszköz áll rendelkezésre, ez pedig megnehezíti, hogy ellenőrzés alá tudják vonni a vírus terjedését. A gyorsabban terjedő új variánst eddig Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban is kimutatták.

10 millió adagnyi oltóanyag kellene

Dimie Ogoina szerint sajnálatos, hogy bár a majomhimlő már 54 éve jelen van, a nemzetközi közösség csak most kezd gondolkodni azon, hogyan tudnák gyógyítani a betegeket.

Szakértők szerint az ebolajárványok megfékezésére kidolgozott stratégiák esetleg ebben az esetben is hasznosak lehetnek, mert várhatóan a majomhimlő esetében is csak korlátozott számú oltóanyagra számíthatnak a hatóságok. Becslések szerint Afrikának mintegy 10 millió dózis vakcinára lenne szüksége, de várhatóan csak nagyjából 500 ezer fog eljutni hozzájuk, és az bizonytalan, hogy egyáltalán mikor.

Rusvai Miklós: „a pusztító fekete himlő helyét a majomhimlő veheti át”
Az ismert víruskutató az Infórádióban beszélt a lehetséges világjárvány okairól és a védekezésről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?