Magyarország is felkészült a koronavírusra

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak - hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Ahogy már korábban is olvashatták a HáziPatika.com-on, az új koronavírus már Európában is megjelent: Skóciában, Írországban és Franciaországban is fertőzésgyanús tünetekkel kerültek kórházba emberek. A legfrissebb információk szerint azonban egyelőre nincs magyar fertőzött - sem a Magyarországon, sem a külföldön élők között. De még olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodna Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna.

Így próbálják megfékezni az új vírust - kattintson!

Az EU-s országok túlnyomó többsége még nem vezetett be rendkívüli intézkedést a repülőtereken, hőkaput is csak néhány ország alkalmaz. Csehország azonban vasárnap ellenőrizni kezdte a prágai repülőtéren az országba érkező utasokat, nem mutatnak-e a koronavírus-fertőzésre, azaz a vírus okozta tüdőgyulladásra utaló tüneteket. Eddig még nem volt szükség beavatkozásra, de a forgatókönyv már kész. Minden esetet azonnal kivizsgálnak, és a betegséggyanús személyt karanténba zárják. Nem kizárt, hogy a későbbiekben Magyarországon is bevezetnek valamilyen rendkívüli intézkedést, de egyelőre nem tartják indokoltnak.

koronavírus, vírus, fertőző betegség, tüdőgyulladás, vírusos tüdőgyulladás, Kína, Magyarország, járvány, vírus terjedése
koronavírus, vírus, fertőző betegség, tüdőgyulladás, vírusos tüdőgyulladás, Kína, Magyarország, járvány, vírus terjedése

Hat magyar a Hopej tartományban van

Az önkéntes jelentkezés alapján a KKM már hat magyarról tud, aki a lezárt Hopej tartományban van. Mind a hatan egészségesek, a pekingi magyar nagykövetség mindannyiukkal kapcsolatban van - közölte az államtitkár. Az érintettek közül négyen egy gyár újranyitásán dolgoznak Vuhanban február elejéig, és nem szeretnék elhagyni a várost. Egy másik ugyanott tartózkodó magyar azonban elhagyná a várost, amint lehet, de nem Magyarországra utazna, hanem egy másik tartomány fővárosába, Hangcsouba, ahol él és dolgozik. A hatodik magyar pedig nem Vuhanban, hanem Hopej egy másik városában él, és amint lehet, hazatérne Magyarországra. A pekingi magyar nagykövetség kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány és Vuhan város külügyi irodájával is.

Magyarország felkészült

Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak. Eddig egyébként két gyanús eset volt, de mindkettőnél kiderült, hogy nem a koronavírusról van szó.

Mint kiderült, a bangkoki nemzetközi repülőtér fogdájában helyi idő szerint vasárnap reggel elhunyt egy magyar férfi, akit azért vettek őrizetbe, mert a lejárt vízuma ellenére az országban maradt, és az idegenrendészeti ügyintézésig helyezték el a repülőtéren levő rendőrőrs fogdájában. A jelenlegi információk szerint a halálesetet nem a koronavírus okozta, sokkal inkább a férfi cukorbetegségéhez lehet köze. Az esetet azonban még vizsgálják.

A betegség tünetei és megelőzése

A koronavírusos megbetegedés tünetei hasonlóak az influenzáéhoz. Magyarországon azonban épp influenzajárvány van, ez pedig jelentősen megnehezíti az új vírus felismerését. A koronavírus azonosítása laboratóriumi módszerekkel lehetséges, és ennek feltételei már megvannak Magyarországon - ismertette Müller Cecília.

koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, tünetek, influenzaszerű tünetek, cseppfertőzés, fertőző betegségek
koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, tünetek, influenzaszerű tünetek, cseppfertőzés, fertőző betegségek

Influenzaszezonban egyébként előfordulnak koronavírusos megbetegedések, de ez most valami egészen új. A szakemberek jelenleg is vizsgálják a nemrég létrejött változatot, keresik az ellenszerét és kutatják terjedését. Továbbá megerősített járványügyi figyelőrendszer is működik. Hogy megelőzhessük a fertőzést, ügyelni kell az alapvető higiéniai szabályokra. Javasolt a minél többszöri kézmosás és a "tüsszentési etikett" betartása. A vírus azonban csak élő sejtekben szaporodik, így például a Kínából érkező csomagok teljesen veszélytelenek.

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18, +29 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten elszórtan záporok kialakulása várható. Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 29 fok között alakul. Késő este 11, 18 fok lesz. Kedden ugyan markáns front nem érkezik, a körülmények viszont kettősfront jellegű légköri helyzethez hasonlítanak. Felerősödhetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, nyugaton migrén, keleten görcsös fejfájás jelentkezhet. Többen alvásproblémákkal küzdhetnek, a szabadban ingadozó hő- és komfortérzettel érdemes számolni. Gyakori lehet az ingerlékenység is. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció