Kullancsveszély: milyen betegségeket terjesztenek a vérszívók?

A tavasz és a nyár örömei mellett van üröm is, mert az élősködők is élni akarnak. A kullancsok veszélyes betegségek okozói!

Ezért a védekezésre, a megelőzésre a természetjárókat is tanítani kell. Ehhez a munkához ad jó segítséget a Lyme Borreliosis Alapítvány kiadványa. Ebből közlünk az alábbiakban egy részletet, mely a kullancsveszéllyel kapcsolatos főbb tudnivalókat kérdések és válaszok formájában dolgozza fel.

Amit a betegségről és annak megelőzéséről tudni kell

- Mi a Lyme borreliosis?

A Lyme borreliosis vagy "kullancskór" baktériumok által okozott betegség, amelyet Borrelia burgdorferi-vel fertőzött kullancsok terjesztenek.

- Mi a Borrelia Burgdorferi?

A Lyme borreliosis kórokozója, amelynek jellegzetes alakja jól fölismerhető. A szervezetben kezelés nélkül évekig, évtizedekig megbújhat. Ez rendkívüli alkalmazkodóképességének köszönhető.

- Hogyan alakul ki a Lyme borreliosis?

A Lyme borreliosist a kullancsokból, a kullancscsípéskor keletkező nyílt bőrsebbe kerülő baktériumok okozzák. Emberről emberre semmilyen formában sem terjed. Beteg állatról emberre kullancsok közvetítésével jut át.

- Csak kullancsok terjesztik?

Igen. A kullancsok "középbelében" hónapokig, évekig vegetálhatnak a kórokozók. A fájdalmatlan kullancscsípés miatt nem vesszük észre a kullancsot, emiatt a napokig is tartó vérszívás iránya megfordulhat, és fertőzött vér is jut a sebbe, vagy az időközben fölszaporodott kórokozó a nyálmirigyből a nyállal jut a sebbe. Ezen felül a kullancsok már előző fejlődési alakjaikban megfertőződhettek, sőt néhány százalékban már így, fertőzötten bújnak ki a petéből!

  1. Más vérszívót fájdalmas csípésekor észreveszünk és eltávolítunk.
  2. A többi vérszívó rovar gyakorlatilag nem fertőzött B. burgdorferivel, illetve bennük ez a kórokozó nem marad fertőzőképes, vagy nem szaporodik, illetve ezekben a rovarokban a Borrelia burgdorferi hamar elpusztul.

- Milyen gyakori a Lyme borreliosis?

A Lyme borreliosis az egész világon mindenütt, és hazánk egész területén is a leggyakoribb zoonózis (állatról emberre terjedő betegség). Előfordulásának pontos meghatározása nehéz. Számításaink szerint hazánkban száz ember közül legalább egy, de akár tíz ember is fertőzött lehet. Magyarországon így legalább 100.000, de akár egymillió embert is érinthet.

- Állatok megbetegszenek-e Lyme borreliosisban?

Igen, A Lyme borreliosis kórokozója, elvileg minden élőlényt megbetegíthet. Állatokat is. Sőt, a kórokozó fennmaradását is az állatok biztosítják! A betegség előfordulása azonban állatokon ritkább, lefolyása enyhébb és kezelésre gyorsabban gyógyul.

Ez részben a természetes körülményeknek, a nagyobb ellenállásnak, de főleg az embernél jóval magasabb testhőmérsékletnek (39-41 °C) köszönhető. A Borrelia burgdorferi 31-33 °C-on tartott táptalajon szaporodik a legjobban, efölött károsodik. Az ebben a betegségben megkísérelt lázterápia kedvező hatását részben ezzel magyarázzuk. A lázterápia részleges hatását épp a kórokozó életben maradása, az állatok megbetegedése bizonyítja.

- Hogyan védjük kedvenceinket?

Fokozott gondozással, átvizsgálással és szakszerű kullancskivétellel. Kora tavasztól havonta végzett vegyszeres kullancs- és élősdimentesítéssel. A kullancs - a bolhával ellentétben - napokig a csípés helyén marad, ezért a bolhaöv nem véd a kullancsoktól. Az állatok irhájában nincs izzadságmirigy, tehát Polybé nem "keni" be bőrüket. (A Polybé kullancsriasztó hatása egyes szakemberek szerint nem kellően bizonyított, ezért használata inkább káros, mert hamis biztonságérzetet ad használóinak. - a szerk. megjegyzése) Az állatok önmaguk képtelenek megszabadulni a kullancsoktól. Így terjesztik a Lyme borreliosist. Gondozásukkal távol tartjuk a kullancsokat, és védjük állataink és saját egészségünket.

- Mindenki megbetegszik-e, akit kullancs csípett?

Valószínűleg nem. Nem, mert ezer kullancsból csak egyetlen fertőzött vírussal, de vigyázni kell, mert legalább száz(!) baktériummal. Vagyis csak minden ezredik csípés okozhat vírusos, de minden tizedik (!) bakteriális fertőzést. Nem, mert jó egészségi állapotban ritkábban okoz betegséget, de a testi-lelki-szellemi megterhelés a betegség kialakulásának kockázatát növeli.

- Nekem oltásom van! Védve vagyok!

De nem a kullancsok ellen! A kullancsok ugyanis minden élőlényt megtámadnak. A fertőzött kullancsok pedig néhány óra (4-8) után már befertőzhetik a "nyílt" sebet. Csak a vírusos agyhártyagyulladás ellen véd az oltás, de a Lyme borreliosis kórokozóját elpusztítja az antibiotikum. Más betegséget is terjesztenek, de hazánkban gyakorlatilag több nem fordul elő.

- Megelőzhető-e a Lyme borreliosis?

Mindenféle kullancs elkerülése, elriasztása, minél előbb történt felderítése, illetve szakszerű, speciális csipesszel történő eltávolítása révén megelőzhető. Különösen kerüljük a kullancsban gazdag erdőszéleket, a csalánost, illetve átjutás után azonnal tartsunk kullancsvizitet.

- Van-e védőoltás a Lyme borreliosis ellen?

Jelenleg még nincs, de hatalmas erőkkel dolgoznak rajta. A kórokozó szokatlan változékonysága és egyes bakteriális fehérjéknek az emberi szövetfehérjékkel való hasonlósága miatt olyan összetevőt kell találni, amely a betegség lefolyása során nem változik, és az emberi szövetektől eltérő szerkezetű. Ez ad majd hatékony védettséget és véletlenül sem károsíthatja az embert.

- Mi a Lyme borreliosis megelőzésének "receptje"?

Elsősorban a kullancsriasztó szerek használata és a megfelelő ruházat. Délben/este kullancsvizit a testen, ruházaton, hátizsákon, de mindenféle "zsákmányainkon" és a kutyán is. A kullancs szakszerű eltávolítása, a seb ellátása, megfigyelése 4-6 hétig. Legjobb elkerülni a "kullancsos" helyeket. Ez évszakonként változik!

- Melyik a legjobb módszer a kullancs eltávolítására?

  1. Amellyel nem nyomhatjuk meg a kullancs lágy potrohát.
  2. Amellyel nem préselhetünk fertőzött tartalmat a nyílt sebbe.
  3. Amellyel nem károsítjuk a kullancsot, és így elkerülhetjük a fertőzött anyag szervezetbe jutását!
  4. Amellyel veszélytelenül "kipörgethetjük" a sebből és élve eltávolíthatjuk!
  5. Ezért ne használjunk kémiai anyagokat, égetést stb., csak speciális csipeszt!

A kullancseltávolítás általános szabályai

  • A kullancsokat minél előbb el kell távolítani!
  • A kullancs kivételekor sohase használjunk kenőcsöt, alkoholt, vagy más, a kullancsot károsító anyagot.
  • A kullancscsípéskor nyílt seb keletkezik! A kullancs lágy részét megnyomva a kórokozót bepréseljük a nyílt sebbe!

Használati javaslat a kullancscsipesz alkalmazására

1. A rugós csipeszt az ujjtőhöz támasztjuk, majd mutató- és hüvelykujjal fölhúzzuk a fémhengert. Ekkor az eszköz két szára szétnyílik, és alkalmassá válik a kullancs megragadására.

2. A szárakkal körbekerítjük a kullancsot. A fémhengert óvatosan engedjük vissza, úgy, hogy a kullancs kemény, feji részét a bőrfelszín közvetlen közelében/alatt megfogjuk. Így kerüljük el, hogy a kullancs lágy potrohát összenyomjuk, és fertőzött anyagot préseljünk a bőrbe. A csipesszel rögzített kullancsot egyszer forgassuk körbe. Bármerre! A szúrócsatornát csak így lehet kitágítani. A horgas alsó állkapocs csak így nem akad szövetekbe. A "föltárt" - eddig bőrhöz szervült - kullancsot ezután már egyetlen mozdulattal "kihúzhatjuk". Sikertelenség esetén ne féljünk megismételni a műveletsort.

3. A kullancs eltávolítása után és másnap fertőtlenítsük jódoldattal a csípés helyét. A kullancsot gyufalánggal égessük el, a szárakat pedig fertőtlenítsük jóddal (Betadin) alkohollal. Csak tiszta, megtisztított csipeszt tegyünk tokjába! Elővigyázatosságból 4-6 hétig figyelje a csípés helyét: körkörösen terjedő bőrgyulladással forduljon orvoshoz!

A betegség tünetei és kezelése

- Miért és meddig kell a kullancscsípés helyét figyelni?

Legalább egy hónapig, de jobb 4-6 hétig figyelni, mert a szervezeti reakció ennyit is késhet. Jegyezzük fel a kullancscsípés feltételezhető földrajzi helyét és idejét is! Jegyezzük fel az időközben esetleg alkalmazott antibiotikumok nevét és adagját.

- Miről ismerjük fel ezt a korai és kórjelző bőrgyulladást?

Kokárdaszerűen gyűrűs, gyulladt és épnek látszó bőrterületek váltakoznak. Leggyakrabban egyetlen, alig lobos külső gyűrű veszi körbe a központi gyulladásos területet, kettőjüket halovány bőrsáv választja el. Lehet egyöntetűen és intenzíven lobos, vöröses folt is. Napról-napra terjed. Átmérője öt cm-től akár száz cm-ig is terjedhet, gyakorlatilag fájdalmatlan, néha a bőrfelszín fölé emelkedik. Kialakulhat néhány óra, de néha csak egy hónap után. El is maradhat. Ilyenkor az esetleg ismételt laboratóriumi és klinikai vizsgálatok igazolják a Lyme borreliosis fennállását. Gyanú esetén keressük fel orvosunkat!

- Csak egy jellemző tünete van a Lyme borreliosisnak?

Igen! Ezért nagyon fontos ennek az ártalmatlannak látszó bőrgyulladásnak mielőbbi felismerése. De emellett az egész szervezet megbetegszik, amit az azonnal vagy csak később jelentkező és szinte megszámlálhatatlan, miriád tünet jelez. Gyanús, ha "nyári influenzát" vagy meghűlést észlelünk (láz, fej-, izom- és izületi fájdalmak, fáradtság) természetben tartózkodással összefüggésben.

- Hány évig lappanghat ez a betegség?

A Lyme borreliosis hónapok, de évek, sőt évtizedek (!) múltán is megbetegítheti bármely szervünket. A kórokozó ugyanis a keringéssel bárhova eljuthat és alkalmas körülmények között (ha az ellenállás lecsökken) idült jellegű gyulladást vált ki. Spontán gyógyulás nem bizonyított, de lehet. Gyógyszerrel gyorsan gyógyítható.

- Milyen késői tüneteket okoz a Lyme borreliosis?

Leggyakrabban idült bőrgyulladást (bőrhegesedés) okoz, de az idegrendszert (ideggyulladás, elsősorban agyidegeken, agyhártya- agyvelőgyulladás), izületi és izomrendszert (főleg nagyizületeket) és a szívet (szívburokgyulladás, ritmuszavar) is érinti.

- A miriád tünet ellenére lehet-e diagnosztizálni?

Lehet. Akkor is, ha nem alakult ki ez a bőrgyulladás, vagy nem sikerült megfigyelni. De csak együttesen: a beteg és a laboratóriumi és klinikai vizsgálatokat végző orvosok közös erőfeszítésével, minden panaszt/tünetet/leletet együtt megbeszélve.

- Milyen segítséget nyújt a laboratóriumi vizsgálat?

  • Kimutatja a fertőzés fennállását jellemző szervezeti ellenanyagokat,
  • bebizonyítja, hogy a szervezetben kórokozó baktérium van,
  • a Borrelia burgdorferi mindenkori antibiotikum érzékenységéről tájékoztat,
  • az immunkomplexek kimutatásával bizonyítja a betegség aktivitását.

- Negatív leletek ellenére fennállhat-e Lyme borreliosis?

Kivételesen. Tartósan fennálló panaszok ill. tünetek esetén ismételt és kiterjesztett vizsgálatokkal kell megkísérelni a betegség fennállását igazolni, ill. ismételten tudakozódni a megbetegedés körülményeiről, az észlelt tünetekről, az esetleg más betegség miatt alkalmazott antibiotikumokról és az alkalmazáskor észleltekről. Ekkor igazán "puzzle" a Lyme borreliosis diagnózisa/kórismézése.

- Gyógyítható-e a Lyme borreliosis?

Igen! Tökéletesen!

A kórokozó Borrelia burgdorferi számos gyógyszerre érzékeny, sokféle antibiotikummal elpusztítható.

A teljes gyógyulás függ:

  • a betegség minél korábbi felismerésétől,
  • a hatékony és elegendő mennyiségű és megfelelő ideig tartó antibiotikumos kezelés alkalmazásától,
  • az időben történt esetleges ismétléstől.

- Meddig kell kezelni a beteget?

A jelenleg alkalmazott antibiotikumokkal legalább négy-hat hétig, ugyanis a betegeknél a panaszok ill. a tünetek alapján a kórokozó kb. két-háromhetes szaporodási ciklusa valószínű, és ennek legalább kétszeres idejéig kell tartani a kezelésnek. Esetleg ismételten.

- Mindig ismételten kell-e kezelni a beteget?

Friss fertőzésnél NEM, ezért fontos, hogy minél előbb orvoshoz forduljunk. Idült fertőzésnél valószínűleg IGEN, mert a kórokozó gyakrabban és nagyobb számban fordul elő a sejten belül, az érellátástól távoli területeken, vegetatív alakban, vagy más szokatlan fejlődési formákban, ahol és amelyekben a szervezeti védekezőrendszer és az antibiotikumok kevésbé hatékonyan károsítják/pusztítják.

- Mikor kell kezelni a beteget?

Ismerten magas kullancsfertőzöttségi aránynál, még a tünetek megjelenése előtt végzett megelőző kezelés vitatható: valószínűbb az elégtelen kezelés előírása/alkalmazása. A kezelés kifejezett panaszok/tünetek/laborleletek esetén a leghatékonyabb, ezért lehetőleg aktív szakban kell kezelést végezni. Recidívánál (kiújulás; ismételten pozitív vizsgálati eredmények alapján), ezért a gondozásbavétel javallt, három évre legalább. Reinfectionál (újrafertőződés: pl. korai szakban kimutatható magas titernél) azonnal.

- Miért használunk általánosan ható gyógyszert?

Mert kullancscsípés után a szövetekbe jutott Borrelia burgdorferi infiltrálja a sejteket: a vér- és nyirokerekét, idegsejteket és a kötőszöveti sejteket. Mert sejten belül és keringésben is igen hamar előfordul, de kis számban, ezért csak nehezen mutatható ki. Mert a jelenleg ismert helyi hatású fertőtlenítő szerek képtelenek meggátolni a fertőzés kialakulását.

- Miért kell ilyen nagy mennyiségű gyógyszert szedni? Miért adnak több antibiotikumot egyszerre?

A Lyme borreliosis kórokozója hihetetlen alkalmazkodóképességű és részben sejten belüli elhelyezkedésű, ezért a kísérletek és az eddigi klinikai tapasztalatok alapján az örökítő anyagát megbénítani és a kórokozót elpusztítani jelenleg csak két, egyidejűleg adott gyógyszerrel és a szokásos mennyiségek kétszeres adagjaival lehet.

- Mivel támogassuk a gyógyszerek hatását?

Pótoljuk a vitaminokat és a nyomelemeket. A gyógyszerszedés alatt ne járjunk közösségbe, nehogy felülfertőzést kapjunk. Fokozatosan ügyeljünk a személyi higiénénkre és rendezzük lelki/szellemi gondjainkat: fontos annak tudatosítása, hogy a Lyme borreliosis felismerésével a gyógyulás lehetőségét kaptuk és nem a szenvedését.

- Mire ügyeljünk a kezelés után?

A kezelés után hagyjunk másfél-két hetet a szervezetnek, hogy regenerálódhasson. Emlékezzünk arra, hogy a teljes gyógyhatás kifejlődéséhez 2-6 hónap kell. A hosszú gyógykezelés és a bőséges vitamin/nyomelem adagolás kedvező lehetőséget ad a szervezet teljes áthangolásához: HASZNÁLJUK KI! Bioaktív bélflóra kialakításához bőségesen fogyasszuk az élőbaktériumos natúr joghurtot! Ne ijedjünk meg, ha átmeneti rosszabbodást észlelünk, a kezelés után két-három héten belül gyakori.

Magyar Természetbarát Szövetség

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra