Koronavírus: "vigyázzunk egymásra, segítsünk az időseknek"

Szeretettel, tisztelettel és segítségnyújtással forduljunk az idősek felé, főleg most, amikor éppen tombol a koronavírus-járvány második hulláma - kérte Müller Cecília országos tisztifőorvos a közelgő idősek világnapja alkalmából. Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján azt is kiemelte, hogy különböző generációknak együtt, összefogva kell leküzdeniük a járványt.

Bár jelenleg főként a fiatalok körében terjed az új típusú koronavírus , továbbra is az idősebb generációk a legveszélyeztetettebbek. Ezért a lakosságnak most még jobban oda kell figyelnie az idősek védelmére és segítésére.

Hogyan vigyázzunk az idősekre?

A tisztifőorvos az idősebb korosztálytól azt kéri, hogy a koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentése érdekében vásároljanak gyorsan és céltudatosan, vagy kérjék meg erre fiatalabb családtagjaikat. Csökkentsék a fizikai kontaktust másokkal, figyeljenek a védőtávolságra, otthonukban pedig szellőztessenek gyakran, valamint rendszeresen végezzenek fertőtlenítő takarítást valamilyen vírusölő szerrel. A lakosság többi része pedig azzal tehet a legtöbbet mások megóvása érdekében, hogy betartja az akutális járványügyi szabályokat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus idősek, koronavírus fiatalok, koronavírus iskolák, koronavírus operatív törzs
Most még jobban oda kell figyelnünk az idősek védelmére és segítésére.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Októbertől változás jön

Olcsó, egyszerű, mégis hatékony lehetőség kínál a tömeges tesztelésre, ezáltal a tünetmentes koronavírus-fertőzések kimutatására a nyálminták tesztelése - állítják japán kutatók. A részletekért olvassa el a teljes cikket!

A koronavírus-járvány ellenére hagyományos rendben indult szeptemberben az új tanév. Azóta 130 osztály, valamint 4 teljes iskola állt át digitális tanrendre az operatív törzs döntése alapján - ismertette Müller Cecília. Emlékeztetett arra is, hogy holnaptól kötelezővé teszik a testhőmérséklet mérését az iskolák bejáratánál. A határérték 37,8 Celsius-fok lesz, magasabb testhővel tehát nem engednek be senkit az intézménybe. Mint mondta, ma még néhány helyre szállítanak eszközöket.

A tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra is, hogy a testhőmérséklet számlatan okból megemelkedhet, például hormonális változások miatt vagy testmozgás után. Ezért kisebb hőmérséklet-emelkedés esetén egy 15 perces elszigetelés után újra megmérik az érintett testhőmérsékletét. Ha pedig a határértéket egyértelműen átlépi a mért adat, akkor értesíteni kell a diák szüleit, hogy hazavihessék őt, esetében ugyanis fennáll a koronavírus-fertőzés vagy egyéb betegség gyanúja. A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy az elmlt napon 36 esetben kellett intézkednie a rendőrségnek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos maszkviselési szabályok megszegése miatt. Az új óvintézkedések szeptember 21-ei bevezetése óta pedig már 499 személlyel szemben volt szükség rendőri intézkedésre: 407 embert figyelmeztettek, míg 43-at helyszíni bírsággal, 49-et pedig szabálysértési feljelentéssel sújtottak. Erről Kiss Róbert, az ügyeleti központ munkatársa beszélt.

Liptai Claudia kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, és elárulta, minek örül most a legjobban - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!