Koronavírus: védőeszközök érkeztek Törökországból

Arcvédő pajzsok és kézfertőtlenítők érkeztek Törökországból Magyarországra. Az orvosi felszereléseket három kamionnal szállították.

A török vállalatoktól 50 ezer arcvédő pajzsot, 16 ezer kézfertőtlenítőt és 20 ezer magas alkoholtartalmú, illatosított kézfertőtlenítőt szereztek be Magyarország számára - közölte Suat Karakus, az adományt megszervező Török Külgazdasági Kapcsolatok Tanácsa (DEIK) török-magyar tagozatának alelnöke. Az adományt átvevő Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, Magyarország a koronavírus-járvány idején nagyrészt Keletről kapott segítséget, ezen belül a türk világ szinte valamennyi országától.

koronavírus
Három kamionnal érkeztek az orvosi felszerelések Törökországból Budapestre.Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Fontos a készletek felhalmozása

Koronavírus: beindul a lélegeztetőgép-gyártás itthon - kattintson a részletekért!

Magyarországon már sikerült elhárítani az új típusú koronavírus okozta közvetlen egészségügyi vészhelyzetet, a veszély nem múlt el, bármikor visszajöhet a baj - vélekedett Magyar Levente. Hangsúlyozta, a következő hónapokban sok figyelmet kell fordítani az egészségügyi felszerelések felhalmozására.

Magyarország a koronavírus -járvány első heteiben szembesült azzal, milyen kitettséget jelent, hogy bizonyos védőfelszereléseket nem gyárt. Ezen részben már változtattak, illetve változtatnak, de továbbra is nagy mértékben számítanak azokra az országokra, akik gyártanak ilyen eszközöket és segítenek ebben a nehéz helyzetben - fogalmazott az államtitkár.

Koronavírus: alig jutott haza Kubából két magyar - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra