Koronavírus: van, ahol szabadnap jár az oltásért

Romániában így akarják lendületbe hozni a lelassult oltáskampányt.

Szabadnap jár Romániában a munkavállalóknak, diákoknak, egyetemi hallgatóknak és hivatásos katonáknak, ha beoltatják magukat koronavírus ellen. Az erről szóló törvényjavaslatot kedden nagy többséggel szavazta meg a bukaresti képviselőház.

Koronavírus: pénz ütheti az oltakozó fiatalok markát - részletek itt .

Mindenkit másként érint

A szabadnap oltási igazolással igényelhető, a vakcina valamennyi dózisának beadatásakor. A munkavállalók - az állami és versenyszférában egyaránt egy-egy fizetett szabadnapra jogosultak a rendes éves pihenőszabadságon felül. A diákok, egyetemi hallgatók egy-egy napon felmentést kapnak az óralátogatás, a katonák pedig a szolgálatteljesítés alól. A kiskorú diák (vagy a 26 év alatti fogyatékkal élő fiatal) beoltásakor a szülők egyike vagy a gyám (gondozó) is fizetett szabadnapra jogosult.

koronavírus, Románia, oltás, szabadnap
Oltási igazolással igényelhető a szabadnap Romániában. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A lelassult oltáskampánynak akarnak lendületet adni

A 19,3 milliós Romániában eddig mindössze 4,7 millió ember - a beoltható lakosság alig több mint egynegyede - kapott legalább egy adag vakcinát, a beoltottak száma pedig most már átlagosan kevesebb mint tízezerrel emelkedik naponta. Románia most már arra kényszerül, hogy eladományozza vagy értékesítse a raktáron maradó vakcinákat.

Florin Citu miniszterelnök hétfőn közölte: Dánia például egymillió dózist vásárol Romániától beszerzési áron a Pfizer oltóanyagából. A bukaresti kormány korábban Moldovának, Ukrajnának és Szerbiának is adományozott koronavírus elleni vakcinát, 35 ezer dózis AstraZeneca-vakcinát pedig kénytelen megsemmisíteni, mert lejárt a szavatossági idejük.

Koronavírus: kínai vakcinákat ajándékoz el Magyarország. 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát kap Montenegró és Bosznia-Hercegovina. Kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!