Koronavírus: kínai vakcinákat ajándékoz el Magyarország

200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát kap Magyarországtól Montenegró és Bosznia-Hercegovina. Úgy vélik ugyanis, hogy minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerülünk mi is egészségügyi szempontból.

Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni kínai vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban. Mindezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.

Virológus a Sinopharmról - Duda Ernő véleményét itt olvashatja.

Júliusban szállítjuk is

"Minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból" - mondta a tárcavezető a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban. A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak - közölte a politikus, aláhúzva, hogy a Sinopharm oltóanyagát mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást.

koronavírus, kínai vakcina
400 ezer kínai vakcinát ajándékozunk el. Fotó: Getty Images

Mi már az újabb lazításra készülünk

"Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát" - hangsúlyozta Szijjártó. Ezzel arra utalt, hogy öt és fél millió magyar oltottnál jelentős könnyítések jönnek a járványügyi védelmi intézkedésekben.

Pfizert és AstraZenecát is adtunk már

A külügyminiszter június elején 41 ezer Pfizer oltóanyagot vitt Prágába, júliusban pedig még 100 ezer oltóanyagot adunk a cseheknek. Nem csak a szomszédokat látjuk el azonban, adtunk már százezer adag AstraZenecát a Zöld-Foki Köztársaságnak is.

Nyár végére a delta mutáció lesz a domináns Európában - 40-60-szor fertőzőbb, mint az Angliában azonosított alfa (B.1.1.7) variáns. A részletekért kattintson.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!