Koronavírus: újabb változások a távolsági buszokon

Most, hogy egyre többen ingáznak ismét a munkahelyük és otthonuk között, valamint nő a nyaralni indulók száma, fontos információ, hogy július 1-jétől ismét változások lépnek életbe a Volánbusz menetrendjében.

A Volánbusz Zrt. mai közleménye szerint a távolsági közösségi közlekedés újjászervezésének második lépcsőjében, július 1-jétől Eger és Kalocsa között megszűnik a közvetlen autóbuszos kapcsolat. A járatok a Kecskemét-Eger szakaszon új időpontban közlekednek, és Cegléden, valamint Jászberényben is csatlakozást biztosítanak a vasúthoz, ezáltal gyorsabbá válik az eljutás például Szegedről Jászberény és Gyöngyös irányába, illetve vissza. A Budapest-Erdőtelek-Sarud-Tiszafüred viszonylaton egy járatpár megszűnik, a Budapestről 7.15-kor és Abádszalókról 12.30-kor induló, Gyöngyös és Tiszafüred érintésével közlekedő járatok pedig megállnak többek között Hevesen, Kömlőn, Tiszanánán, Sarudon és Újlőrincfalván is.

Ezért fontos még mindig a maszkviselés A maszkviselés kötelezővé tétele jelentősen lelassítja az új típusú koronavírus terjedését - bizonyították be a német kutatók. Részleteket itt olvashat.

Szintén július 1-jétől megszűnnek a - többségében hétvégente közlekedő - országos autóbuszjáratok a Budapest-Győrszemere-Pápa, a Győr-Székesfehérvár-Kecskemét és a Berettyóújfalu-Debrecen-Miskolc-Ózd, valamint a Veszprém-Kisbér-Komárom, a Budapest-M1-Tatabánya-Oroszlány-Kisbér és a Celldömölk-Sümeg-Zalaegerszeg viszonylaton. A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

A módosításokat - a megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kérésére - ezúttal is elsősorban az utasok változó igényeit, valamint az ország távolsági közösségi közlekedésének alapját jelentő vasúthálózat előnyét és elsőbbségét figyelembe véve alakította ki a közlekedési társaság. A járványügyi készültségben alkalmazott menetrendek a mindenkori igényekhez rugalmasan igazodó kínálatot biztosítanak az utasoknak. A nyár folyamán több ütemben életbe lépő változásokról a Volánbusz a szokott módon, ismert csatornáin tájékoztatja utasait - tették hozzá.

Mintha még mindig tartana a tavasz a Balatonon, olyan kevesen vannak. Sok vendéglátós fél, hogy az általa üzemeltetett hely nem éli meg a következő szezont - számol be a helyzetről az nlc.hu .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra