Koronavírus: újabb 25 halott

Újabb 25 beteg vesztette életét Kínában hétfő estig az új koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt. A járvány halottainak száma így egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett. Hongkongi kutatók szerint a megbetegedések száma pedig meghaladhatja a 40 ezret is.

Ahogy korábban megírtuk, egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A legfrissebb adatok szerint a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma 4515-re nőtt a vasárnap esti 2835-ről, közülük 976-nak válságos az állapota. A fertőzésgyanúsak száma pedig csaknem 7 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság. A járvány gócpontjában, a 11 millió lakosú Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak.
koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, járvány, fertőzés, fertőző betegségek
Védőmaszkot viselő gyalogosok Tokió Sindzsuku nevű városrészében.
Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong

Egyre több országban bukkan fel

Magyarország is felkészült a koronavírusra - kattintson!

A vírus azonban már Kína határain túl is felbukkant: többek között Dél-Koreában, Tajvanon, Nepálban, Vietnamban, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, Franciaországban és Ausztráliában is felütötte a fejét. A napokban pedig már Németországban is megerősítettek egy megbetegedést, amelyet az új koronavírus okozott. A beteg férfi állapota stabil. Időközben kiderült, hogy Kanadában immár ketten fertőződtek meg bizonyítottan a kórokozótól. Az Egyesült Államokban öt bizonyított koronavírusos megbetegedést jelentettek eddig.

Akár 40 ezer beteg is lehet

Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedését - közölték a hongkongi kutatók, akik matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lappangó megbetegedések száma Kínában már a 40 ezret is meghaladhatja. A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai figyelmeztettek a vírus terjedésének gyorsulására is. "Fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz" - jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője. Az új vírus lappangási ideje akár két hét is lehet, és a vírus már a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet.
Egyes becslések szerint a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, és várhatóan áprilisban-májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent. Hatékony közegészségügyi intézkedésekkel azonban csökkenteni lehet afertőzésterjedésének tempóját.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt derült lesz az ég, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag