Koronavírus: több mint ezer halott Franciaországban

Franciaországban kedd estére 1100-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma. Egy nap alatt 240 új áldozatot szedett a járvány, ami az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.

Az Emmanuel Macron államfő által a COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos szakmai kérdések megválaszolására életre hívott tudományos tanács az egy héttel ezelőtt életbe lépett kijárási korlátozások meghosszabbítását javasolta a tervezett két hét után. A szakemberek szerint a lakossági általános karanténra legalább április végéig szükség van. "A karantén valószínűleg legalább hat hétig fog tartani a (március 17-i) életbe lépésétől kezdve" - olvasható a testület ajánlásában, amely szerint a jelenleg érvényben lévő korlátozások további szigorítására is szükség lesz, de ezeket nem részletezték a jelentésben.

Koronavírus: ezek a fertőzés lépései A koronavírusokat az 1960-as évek óta ismerjük, és azt is tudjuk, hogy hét törzsük (OC43, HKU1, NL63, 229E illetve SARS-CoV, MERS-CoV, SARS-CoV-2) képes megfertőzni az embereket, a megfázások jelentős részéért pedig ezek felelősek. Sokáig nem volt világos, hogy az új törzsek miért képesek súlyos lefolyású betegségeket okozni. Mára közelebb jutottunk a magyarázathoz. Részletek itt .

Franciaország: már 1100-an haltak meg

Az egészségügyi minisztérium ezzel egy időben azt közölte, hogy 1100-ra emelkedett a COVID-19 fertőzésben meghaltak száma, ami 240-nel több, mint hétfő este. A járvány januári kezdete óta ez a legmagasabb növekedés 24 óra alatt. Az eddig elhunytak 85 százaléka 70 évesnél idősebb volt. Jérome Salomon járványügyi igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az általa közzétett adatok csak a kórházban elhunytakra vonatkoznak, akik "csak kis részét" teszik ki a vírus franciaországi áldozatainak, amely az idősotthonokban is szed áldozatokat.

Koronavírus: maszkos rendőr Toulouse utcáin
Koronavírus: maszkos rendőr Toulouse utcáin. Fotó: Getty Images

A 22 300 diagnosztizált beteg közül 10 176-an vannak kórházban, közülük 2516-an intenzív osztályokon, 434-gyel többen, mint az előző nap. A súlyos betegek egyharmada hatvan év alatti, 58 százalékuk pedig 60 és 80 év közötti. A járványügyi igazgató kiemelte, hogy 3281 kórházi beteg gyógyultan távozott, és 12 ezerre becsülte azon fertőzöttek számát, akiknek eddig nem volt szüksége kórházi ellátására.

Csak indokolt esetben mehetnek ki az utcára

A tudományos tanács szerint jelenleg a karantén az egyetlen ténylegesen megvalósítható stratégia a járvány megfékezésére, a lakosság tömeges tesztelését, illetve a kiszűrt fertőzöttek elszigetelését jelenleg nem tartják megvalósíthatónak országos szinten.

A karanténszabályok szerint a franciák csak indokolt esetben hagyhatják el otthonukat, és csak a lakókörzetükben mozoghatnak: amennyiben nem lehetséges megoldani az otthoni munkavégzést, elmehetnek munkahelyükre, ahogyan bevásárolni és orvoshoz is, valamint kutyát sétáltatni, egyénileg sportolni is engedélyezett, ugyanakkor nem csoportosulhatnak.

Teljes karantént követel az orvostársadalom

Amióta az általános karantén egy héttel ezelőtt életbe lépett, az orvostársadalom még szigorúbb intézkedéseket, sőt "teljes karantént" követel, a kínai Vuhanban megvalósított intézkedéseknek megfelelően a járvány terjedésének megfékezésére. Azt is hangsúlyozta a testület, hogy csak három hét után lehet majd a karantén esetleges hatásait hosszabb távra megbecsülni. A karantén feloldása az egészségügyi ellátórendszer, elsősorban az intenzív osztályok leterheltségére utaló járványügyi adatok alapján hozható majd meg, és a kormánynak biztosnak kell abban lennie, hogy a karantén utáni stratégiája megvalósítható.

Olivier Véran egészségügyi miniszter jelezte, hogy a tudományos tanács véleményét megfontolja a kormány, de más szakértőket is meghallgat, mielőtt döntést hoz a korlátozások meghosszabbításáról.

Csak a mosógép be ne dögöljön pont most - szakember segít a háztartási gépek karbantartásában. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!