Koronavírus: nyártól tesztelik az új védőoltást

Júniusban kezdhetnek el tesztelni embereken egy, az új típusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást.

Ausztráliában kétféle oltóanyag tesztelése is elkezdődött a közelmúltban. Részletek itt.

A januárban elkezdett fejlesztés mindenben a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán - jelentette be a CureVac biotechnológiai cég szóvivője. Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét. A társaság korábban ismertetett tervei szerint a legjobb esetben már ősszel elkészülhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás.

koronavírus, COVID-19, védőoltás, vakcina
Akár már őszre elkészülhet a németországi fejlesztésű koronavírus-vakcina. Fotó: Getty Images

Szakértői vélemények alapján ez igen derűlátó jóslat. A Robert Koch német országos járványügyi intézet (RKI) szerint inkább 2021 tavaszára várható nagy biztonsággal a világjárvány leküzdésére alkalmas oltás. Az RKI vezetői rendre hangsúlyozzák, hogy védőoltás és a vírus által okozott betegség ( COVID-19 ) elleni gyógyszer hiányában a járvány csak akkor ér véget, ha az emberek 60-70 százaléka túlesik a fertőzésen.

A CureVac 2000 óta működik, egy kutatói munkacsoport alapította a tübingeni egyetemen. Eredeti szakterülete a daganatos betegségek gyógyítása géntechnológiai megoldásokkal. A részvénytársasági formában működő biotechnológiai cég fő tulajdonosa a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP egyik alapítója, Dietmar Hopp. A társaság egy március közepén kiadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az egész világ rendelkezésére bocsátják a vakcinát, ha sikerül kifejleszteni.

Látványos videó mutatja meg, miért hasznos a maszkhordás a vírusfertőzés megakadályozása szempontjából. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.