Koronavírus: nem maradnak el a műtétek

Még nem kell műtéteket halasztani, úgy látni ugyanis, hogy a következő három hétben nem várható olyan nagyarányú változás, ami a soron következő, ütemezett ellátások, műtétek lemondásához vezetne - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerdán.

Jelenleg az úgynevezett első lépcsős kórházakban folyik a koronavírus -fertőzöttek kezelése. Ha ezekben elfogytak az ágyak, következnek a második, majd harmadik lépcsős kórházak - közölte a kormányfő.

"Ha menni kell, akkor menni kell"

Az egészségügyi dolgozók vezénylésével - szavai szerint a legkényelmetlenebb dologgal - kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a vezényeltek száma még nem érte el az összes orvos és ápoló egy százalékát sem, tehát még van vezénylési tartalék. Mint mondta, a koronavírus-járvány idején a vezénylés élet-halál kérdés. Ha menni kell, akkor menni kell, mert ha valaki nem megy, vagy nem találunk mást a helyére, aki menne, akkor valaki meg fog halni, mert nem kap ellátást - magyarázta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a vezénylés nem lehet napi gyakorlat, tehát az egészségügyi dolgozókat nem lehet ide-oda rángatni. "Jól kell vezetni a kórházakat, jól kell tervezni, és akkor nem kell vezényelni, csak ha baj van" - jegyzte meg Orbán Viktor.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus egészségügy, koronavírus műtétek, koronavírus járványhelyzet
A koronavírus-járvány idején a vezénylés élet-halál kérdés.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Emelkedik az orvosok fizetése

Korszakváltást jelent az orvosok béremelése - a részletekért kattintson ide!

A kedden megszavazott orvosbéremelést kommentálva Orbán Viktor azt a kérdést tette fel: "mikor, ha nem most?" Elmondása szerint még 7-8 hónapig el fog tartani a koronavírus-járvány, és amíg nincs vakcina, addig nincs "szabadulás". Így az orvosokra óriási teher hárul - mutatott rá. Megjegyezte: a magyar orvosok a világ legjobbjai közé tartoznak, ezért "elszívó hatás" mindig lesz. Véleménye szerint ugyanakkor a tisztességes bérek mellett a kórházak atmoszférája és a tisztességes szakmai előmeneteli lehetőség is szerepet játszik abban, hogy egy orvos megy vagy marad. A béremelés költségvetési hatásáról azt közölte: amit eddig a büdzséből kifizettek, annak biztosan kifizetik legalább a dupláját ezután. "Ez egy 100, de inkább 200 milliárd forintos nagyságrendű összeg" - jelezte.

Egyelőre nem lesz szigorítás

A miniszterelnök arról is szólt, hogy a koronavírus -járvánnyal összefüggésben a mindennapokat érintő szigorításokra egyelőre nem kell számítani, mert a nemzeti konzultációban az a közvélekedés alakult ki, hogy az országnak működnie kell. Tavasszal sikerült jól védekezni, az összefogás önbizalmat adott az embereknek és a kormánynak, és ha összefogunk, akkor együtt újra sikerülni fog anélkül, hogy le kellene állítani az országot - mondta.

Már Magyarországon is gyártják a koronavírus elleni gyógyszert - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.