Koronavírus: "minden lélegeztetett beteg oltatlan"

A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére-huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, illetve a súlyos lefolyású COVID-19-megbetegedés valószínűségét - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádióban.

Az elmúlt két hétben a koronavírus delta (indiai) variánsának R-értéke 1,5-et ért el, ami azt jelenti, hogy egy megbetegedett személy másfél embert tud megfertőzni. Egy oltottak és védettek nélküli környezetben viszont ez a szám akár nyolc is lehetne - mutatott rá Merkely Béla, aki ismét kihangsúlyozta a védőoltás beadatásának fontosságát. Mint mondta, az oltottak esetében sokkal kisebb az esély arra, hogy súlyosan megbetegedjenek. 60 év alatti, mindkét oltást felvett személyek például gyakorlatilag extrém ritkán kerülnek súlyos megbetegedéssel kórházba. Négy egyetem adatai alapján pedig olyan személy sincs, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna.

Hiába van tele a raktár két hatékony koronavíus-ellenes készítménnyel is, a háziorvosok csak nagyon ritkán utalják be a COVID-19-cel küzdő betegeiket az infúziós terápiára. Pedig ez a kezelési módszer a fertőzés korai szakaszában alkalmazva bizonyítottan megakadályozza a páciens állapotának súlyosbodását.

Csak oltatlanok vannak lélegeztetőgépen

Minden lélegeztetőgépen lévő beteg oltatlan, vagyis abba a 38 százalékba tartozik, aki még nem vette fel az első két oltást Magyarországon - mondta a rektor. Pedig az oltás az olykor nagyon súlyos lefolyású megbetegedést náthává vagy rövid ideig tartó, lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni - szögezte le.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Beoltanak egy férfit a koronavírus ellen. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Harmadik oltásra is szükség van

Merkely Béla szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt

  • a 60 év feletti lakosságnak,

  • a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek,

  • valamint azok számára is, akik olyan közegben tartózkodnak, ahol nagyon sok emberrel találkoznak (úgymint az egészségügyben dolgozók, a pedagógusok és az óvodákban tevékenykedők).

A szakember szerint a fent említett személyek esetében minden tekintetben hasznos a harmadik oltás. De azon 60 év alattiaknak is van értelme beadatniuk az emlékeztető dózist, akik tartanak a megbetegedéstől.

"Úgy tűnik, hogy az erősebb fertőzőképességgel rendelkező indiai variáns egy bizonyos mértékig, bizonyos személyeknél ki tudja kerülni az oltást. Izraelben azt tudták elérni, hogy a harmadik oltás visszaállította a két oltásnál ismert, brit mutánssal vagy vuhani vírussal szembeni hatékonyságot, azaz 93-95 százalékra tudta visszaemelni a védettséget" - mondta Merkely Béla.

A rektor - aki mostanáig már több mint 21 ezer COVID-19 elleni védőoltást adott be - egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, a szakemberek értetlenül állnak az oltásellenes véleményekkel szemben, hiszen az orvostudomány történetében még nem volt olyan hatékony megelőző módszer, mint az oltás. A járvány jelenlegi szakaszában a legbiztonságosabb a két oltás, majd a második után hat hónappal a harmadik oltás felvétele - jelentette ki.

Egy olcsó antidepresszáns harmadával csökkentette a magas kockázatú pácienseknél a COVID-19 miatti, elhúzódó kórházi kezelés kockázatát - állapította meg egy nagyléptékű, nemrég megjelent tanulmány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra