Koronavírus: messze a svédek a nyájimmunitástól

Mindössze a stockholmi lakosok nem egész egytizedének szervezete termel antitesteket az új koronavírus ellen - derült ki a svéd egészségügyi hatóságok egy még folyamatban lévő kutatásából.

Mire számítsunk a járvány kapcsán a strandszezonban? Részletek itt.

Svédországban a fővárosban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, az összes eset egyharmadát Stockholmban regisztrálták. Egy április végi véletlenszerű tesztelés alkalmával ezer helyi lakos összesen 7,3 százalékának szervezetéből, illetve véréből mutatták ki a SARS-CoV-2-vírus elleni antitesteket. Így lehet megállapítani, hogy a tesztelt alany átesett-e már koronavírus-fertőzésen, egyben immunissá vált-e a fertőzésre. Az ország egyéb részeiben a stockholminál alacsonyabb arányokat mértek.

Svédországban nem követték szigorú korlátozások a koronavírus-járvány kitörését
Svédországban nem követték szigorú korlátozások a koronavírus-járvány kitörését. Fotó: Getty Images

Svédország különutas politikát követ a koronavírus-járvány kezelésében: a 16 év alatti diákok továbbra is iskolába járnak, és a kávézók, éttermek, üzletek is nyitva vannak. A svéd megoldást azonban sokan bírálják, mert az országban a halálos áldozatok száma jóval magasabb, mint a szigorú óvintézkedéseket bevezető szomszédos államokban. Ráadásul a mostani kimutatások szerint a nyájimmunitás kialakulását sem segíti elő érdemben a korlátozások hiánya.

A svéd járványkezelési módszer egyik legnagyobb támogatója, a közegészségügyi hatóság járványügyi vezetője, Anders Tegnell virológus egy korábbi sajtótájékoztató alkalmával úgy becsülte, a svéd főváros lakosságának valamivel több mint 20 százaléka fertőződhetett meg eddig a vírussal. Ennek viszont mindössze alig harmadát igazolta az április végi felmérés. A legnagyobb arányban, az összes eset 6,7 százalékában a 20 és 64 év közöttiek szervezetében találtak antitesteket a tesztek alkalmával, míg a 65 évek felülieknél csupán az alanyok 2,7 százalékánál.

Forrás: apa.at ; reuters.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.