Koronavírus: még két hullám jöhet

Egy szlovák szakértő azt mondja, még két koronavírus-hullám jöhet az elkövetkezőkben, sőt, szerinte az állatoktól induló zoonótikus influenzával is számolhatunk.

Hogyan juthatunk gyógyszerhez, ha karanténba kerültünk?

"Becsléseim szerint, ami a koronavírust illeti, szeptember és október folyamán még két ilyen hullám lesz. Ennek oka az, hogy a világon számos olyan terület és ország van, amely szó szerint az új változatok tenyésztőhelye. Ezek a szubtrópusi területeken fordulnak elő, olyan helyeken, ahol alacsony az átoltottság. A nagy népsűrűségű területek szintén kritikusak" - szögezte le a központi válságstáb tagja, Vladimír Krcméry a tvnoviny.sk-nak adott interjújában, amit az Új Szó szemlézett.

Egy szlovák szakértő szerint még két koronavírus-hullámra készülhetünk.
Egy szlovák szakértő szerint még két koronavírus-hullámra készülhetünk. Fotó: Getty Images

Zoonótikus influenza is jöhet

Az infektológus szerint, ha az átoltottság világszerte nem éri el a 70-80 százalékot, akkor más változatok is megjelenhetnek. Kiemelte továbbá, hogy számolhatunk az állatoktól induló zoonótikus influenzával is. "A globalizáció és a népsűrűség nagy. Az is szerepet játszik, hogy az emberek olyan élelmiszereket kezdtek bevonni az élelmiszerláncba, amelyeket korábban nem. Akár pazarlásból, akár nagy szegénységből és nélkülözésből. Ezek az állatok a vírus emberre történő terjedésének forrásai" - így a szakember.

Háromféle forgatókönyv létezik

Krcméryt azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy hányszor kell majd beoltatnunk magunkat. Mint rámutatott, a védőoltásokkal kapcsolatban három forgatókönyv létezik. "Az első az úgynevezett influenza elleni vakcina, azaz évente egy adag. A második a spray formában adható oltás. A harmadik forgatókönyv egy olyan vakcina, amelynek hatékonysága egy éven túl, esetleg tovább tart. Négy vállalatnak van preklinikai és egynek klinikai vizsgálatban lévő vakcinája, amelynek hatékonysága meghaladja az egy évet. Hat hónapra vagy egy évre lesz szükségünk ahhoz, hogy végleges választ kapjunk" - magyarázta az infektológus, aki arról is beszélt, hogy két év elteltével a társadalom olyan stádiumban van, amikor a mentális egészség, az elszigeteltség és a gazdasági korlátozások okozta károk már meglehetősen nagyok.

Azt már régóta tudjuk, hogy teljesen kiszámíthatatlan, kinek milyen tünetekkel és mennyire intenzíven reagál a szervezete a koronavírus-fertőzésre. Olvasóink tapasztalatai alapján viszont úgy tűnik, legalább ennyire bizonytalan az is, hogy kinél milyen szempontok alapján rendelik el a házi karantént.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!