Koronavírus: kiderült, mikor a legfertőzőbb

A betegek az új típusú koronavírus okozta COVID-19 tüneteinek jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban adhatják tovább a legnagyobb valószínűséggel a fertőzést másoknak - derült ki egy friss tanulmányból.

A pácienseknél betegségük elején mutatták ki a legnagyobb víruskoncentrációt, ezzel együtt szaporodni képes vírusok akár a tünetek megjelenése utáni kilencedik napig fellelhetőek voltak a szervezetükben - írták a kutatók a Lancet Microbe brit tudományos folyóiratban. A tanulmány készítői 79 olyan kutatás adatait elemezték ki, amelyek igazoltan koronavírusos , kórházban kezelt, tüneteket mutató páciensek eseteit tartalmazták.

A COVID-19-betegek a tünetek fellépését követő napokban a legfertőzőbbek
A COVID-19-betegek a tünetek fellépését követő napokban a legfertőzőbbek. Fotó: Getty Images

A mintákban talált RNS-részecskékből, vagyis a vírus örökítőanyagának töredékeiből a tünetek kezdetekor vagy ezután öt napon belül volt a legtöbb. Az inaktív RNS-töredékek az orr- és torokmintákban átlagosan még a tünetek megjelenése utáni 17 napon is kimutathatók voltak. A kutatók végeredményben azt a következtetést vonták le, hogy mivel kilenc napon túl nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, ezért - a tovább kimutatható inaktív töredékek ellenére - valószínűtlen, hogy a páciensek többsége fertőzne a kilencedik nap után is.

Milyen tünetek kialakulásakor merülhet fel koronavírus-fertőzés gyanúja? Részletek itt.

"Az emberekben azt kell tudatosítani, hogy amint akár a legenyhébb tüneteket is érzik, ne érintkezzenek másokkal, izolálják magukat. Vannak, akik olyan későn kapják meg a teszteredményüket, hogy talán már túl is vannak a legfertőzőbb időszakon" - hangsúlyozta Muge Cevik, a St. Andrews-i Egyetem tudósa. A kutatás nem vizsgálta a tünetmentes fertőzötteket, de a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy más kutatások kimutatták, egyesek már a tünetek megjelenése előtt és tünetmentesen is fertőzhetnek.

A tervek szerint az Egyesült Államokban már december 11-én vagy 12-én megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása. A témáról bővebben társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!