Koronavírus: ki mikortól számít gyógyultnak?

Most dől el, hogyan telik majd a karácsonyunk - figyelmeztetett Müller Cecília országos tisztifőorvos. Mint mondta, főként a lakosság viselkedésén múlik, hogyan ünnepelhetünk idén év végén. A szakember emellett ismertette azt is, hogy ki mikortól számít gyógyultnak.

Aki otthon lábadozik, 3 napja tünetmentes, és az első panaszok megjelenése óta legalább 10 nap eltelt, arról kijelenthető, hogy kigyógyult a koronavírus-fertőzésből . A karanténból való "szabaduláshoz" nincs szükség negatív tesztre, mert ennyi idő elég arra, hogy az adott személy már ne tudjon megfertőzni másokat, így biztonsággal visszamehet a közösségbe - magyarázta a tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus terjedése, koronavírus járványgörbe, koronavírus gyógyultak,
Bölcsődei dolgozókat teszteltek Szegeden hétfőn. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Mi van, ha súlyos betegség alakul ki?

A szakember kiemelte ugyanakkor, hogy a súlyos lefolyású COVID-19-cel szenvedőkkel kapcsolatban már más a helyzet. Kórházi kezelés esetén ugyanis a kezelőorvos nyilvánítja gyógyulttá a beteget. Ha pedig a páciens már nem szorul ápolásra, ám még nem épült fel teljesen, akkor hazaküldhetik tovább lábadozni. Ilyenkor már a háziorvos dönt a közösségbe való visszaengedésről. Az egészségügyi és szociális dolgozók kizárólag negatív teszt felmutatásával térhetnek vissza a munkába a veszélyeztetett közeg miatt, a többieknél azonban nincs erre szükség, őket legkésőbb a 21. napon gyógyulttá nyilvánítják.

Lassul a járvány

Vajon mi a legjobb és legolcsóbb megoldás a koronavírus ellen? A válaszért kattintson ide!

Az elmúlt napok adataival kapcsolatban Müller Cecília úgy nyilatkozott, hogy lassulás látszik az új típusú koronavírus terjedésében. Változik a járványgörbe, és hamarosan elérheti a platót is - emelte ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy főként a lakosság viselkedésén múlik a járvány további alakulása és az is, hogy hogyan ünnepelhetünk idén év végén. December elején egyébként ismét döntést hoz a kormány a korlátozásokról - jelezte.

A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy az elmúlt hétvégén 683 személy ellen kellett intézkedniük a rendőröknek a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett maszkviselési kötelezettség megszegéséért, 8 üzletet pedig be is záratott a hatóság. A szabályok életbelépése óta egyébként már csaknem 9700 ember ellen kellett fellépni, amiért nem vagy nem helyesen viselték a maszkot. Üzletbezárásról pedig már 85 esetben döntöttek. Ezekről Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese beszélt.

A koronavírus miatt halt meg a hatvani kórház főorvosa is - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.