Koronavírus: így is terjedhetett a vírus

A tobzoskák csempészésével is terjedhetett a SARS-CoV-2 vírus kínai kutatók vizsgálatai szerint. A vírus 99 százalékban ezektől az állatoktól származik.

Egy új teszt hozhat fordulatot a koronavírus-járvány elleni harcban. Kattintson a részletekért.

A szakértők most Kínába becsempészett állatokat vizsgáltak és megállapították, hogy az állatok illegális kereskedelme is a Covid-19 betegséget okozó vírus terjedésének egyik lehetséges útja. Güan Ji, a Hongkongi Egyetem tudósa és kollégái a Nature című tudományos folyóiratban mutatták be eredményeiket. Malajziából Dél-Kínába 2017 augusztusa és 2018 januárja között becsempészett 18 tobzoskából vettek mintákat. Öt állatnál állt fenn koronavírus-fertőzés . Szintén fertőzött állatot találtak egy 2019-ben lefoglalt szállítmányban is.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A mostani világjárványhoz a kutatók szerint akár a Kínába becsempészett tobzoskák is hozzájárulhattak. Fotó: Stefano Guidi/Getty Images

Majdnem ugyanaz a vírus

A mintákból származó vírusok 85-92 százalékban genetikailag megegyezőek voltak a SARS-CoV-2 vírussal. Bár nem voltak teljesen azonosak azzal a vírusvariánssal, amely az embereknél a Covid-19 betegséget okozza, a csempészett állatok vizsgálata arra utal, hogy nagyon magas az illegális vadállat-kereskedelemben rejlő kockázat - fejtették ki a kutatók.

"Az eredmények alapján a tobzoskák a denevérek után a második állatfaj, mely gazdaállatként szolgálhat a vírus számára. Piacokon való értékesítésüket szigorúan be kell tiltani az emberek megfertőződésének megakadályozása érdekében" - olvasható a lapban.

Mint arról a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , a tobzoskák lehettek a Kínában felbukkant új koronavírus köztes hordozói, amelyekről a fertőzés emberre terjedhetett át. A kutatási eredmények alapján az embereket megfertőző, új típusú koronavírus elkülönített törzsének szekvenciája 99 százalékban megegyezett a tobzoskákban található vírus genomjával.

Szándékosan ráköhögött a friss bolti termékekre egy vevő, 11 millió forintnyi áru ment a kukákba - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.