Koronavírus: fény derülhet a járvány utóhatásaira

Pályázatot hirdet a poszt-COVID-jelenségek vizsgálatára a Magyar Tudományos Akadémia: olyan kutatók jelentkezését várja, akik a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására adhatnak válaszokat.

Amerikai felmérések szerint az érintettek csaknem negyedénél jelentkeznek új egészségügyi problémák a koronavírus-fertőzés lezajlását követően. Részletek itt.

"A koronavírus nem csupán közvetlen veszélyt jelent az emberre, de hosszú távon is hatással lehet testi és lelki egészségünkre. Legalább ilyen fontos az is, hogy tisztában legyünk az általa okozott járvány társadalmi-gazdasági hatásaival" - hangsúlyozta közleményében az MTA a pályázat kihirdetése kapcsán. A koronavírus-fertőzés nyomán tapasztalható jelenségek kutatására az MTA úgynevezett nagy kockázatú pályázatot hirdet. Ezek igen jelentős, esetleg kimagasló, nem várt eredményekkel kecsegtető pályázatok, amelyeknél a kutatási célok megvalósítása bizonytalan, ezért a kutatás támogatása jelentős kockázatot hordoz magában. A pályázatok értelemszerűen fokozott szakmai ellenőrzést igényelnek, vagyis a támogatásuk nem folytatható, ha világossá válik, hogy a kitűzött célok nem valósulnak meg.

A koronavírus-járvány utóhatásainak kutatására hirdet pályázatot az MTA
A koronavírus-járvány utóhatásainak kutatására hirdet pályázatot az MTA. Fotó: Getty Images

Az MTA új pályázatán elnyerhető teljes támogatási időszak legfeljebb két év lehet, a második év támogatásának feltétele pedig az első évre ígért kutatási eredmények sikeres teljesítése. Az első évre fordítható támogatási keret 200 millió forint. A pályázatra Magyarországon költségvetési vagy alapítványi támogatásból működő kutatóközpontokhoz, kutatóintézetekhez, egyetemi, közgyűjteményi, kórházi-klinikai és más, kutatási tevékenységet is végző intézményekhez tartozó kutatók, kutatócsoportok jelentkezhetnek.

Pályázni idén november 30-ig folyamatosan lehet. A pályázatok értékelése és a támogatói döntések meghozatala két ciklusban történik: a július 30. és szeptember 30. között benyújtott pályázatokról október 29-ig, míg az október 1. és november 30. között beadott pályázatokról december 30-ig dönt az MTA főtitkára. A pályázatok értékelését a pályázatok tudományterületétől függően az MTA főtitkára által felkért eseti tudományos értékelő testület végzi. A teljes pályázati kiírás az MTA honlapján olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.