Koronavírus: ennyi vakcina készülhet az év végéig

Oroszország 200 millió adag koronavírus-vakcinát tervez gyártatni az év végéig - közölte Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezetője.

"A vakcinagyártást egy több országra kiterjedő partnerség keretében, 2020 végéig 200 millió dózis kibocsátásáig tudjuk kiterjeszteni" - nyilatkozta Dmitrijev. Mint mondta, az új típusú koronavírus elleni vakcinát az orosz egészségügyi minisztérium Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) fejlesztette ki. A prognózisokra hivatkozva azt mondta, hogy az adenovírus-vektoron alapuló vakcina gyártása 2021-ben eléri majd a 3 milliárd dózist.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Oroszország, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus oltás, koronavírus oltóanyag, koronavírus vakcina
Oroszország 200 millió adag koronavírus-vakcinát tervez gyártatni az év végéig.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Jöhet a bejegyeztetés

Bill Gates szerint a koronavírus okozta COVID-19 elleni gyógyszereket és majdani oltásokat olyan országok és emberek számára kell hozzáférhetővé tenni, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, nem pedig azoknak, akik a "legtöbbet ígérnek" értük, a piaci alapú értékesítés ugyanis elodázza a világjárványt végét. A tejles cikkért kattintson ide!

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, a napokban sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a koronavírus elleni vakcinájának önkénteseken való tesztelését. A klinikai teszt június 18-án kezdődött. A Gamaleja Intézet a Mihail Murasko egészségügyi miniszterrel egyeztetett menetrend alapján augusztus 2-4. környékén tervezi bejegyeztetésre felterjeszteni a vakcináját a járványügyi védekezésben illetékes orosz fogyasztóvédelmi felügyelethez (Roszpotrebnadzor). A hatóságnak augusztus 12-ig kell elbírálnia az anyagot.

A Gamaleja Intézet vezérigazgatója, Alekszandr Gincburg úgy véli, hogy a koronavírus -vakcina augusztus közepén kerülhet "polgári forgalmazásba". Az akadémikus közölte, hogy a tesztelés második szakasza - amelynek célja, hogy egy második oltás révén két évig, vagy akár annál hosszabb ideig tartó immunitás alakuljon ki - már elkezdődött, és július végére, vagy legkésőbb augusztus elejére befejeződik.

Biztató eredmények

Arról is beszámoltunk már, hogy a koronavírus ellen kifejlesztett oltás hatására a klinikai kísérletekben részt vevő önkénteseknél kialakult az immunitás a fertőzéssel szemben. Az alanyokat nemcsak antitestek, hanem vírussemlegesítő antitestek jelenlétére is tesztelik, a későbbiekben pedig a T-sejtes immuntás kialakulását is vizsgálni fogják náluk.

A koronavírus hosszantartó egészségkárosodást okozhat az egészséges szervezetben is - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.