Koronavírus: ennyi ideig véd a Moderna vakcinája

A Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni védőoltásának hatására antitestek képződnek, és az oltás után legalább 90 napig védettséget biztosítanak - derült ki egy új tanulmányból.

Forgalmazási engedélyt kapott az Egyesült Királyságban a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga. Részletek itt.

A védettség időtartama ennél kétségkívül hosszabb, de ezek az első, több hónapra vonatkozó adatok, amelyeket egy tudományos folyóiratban is hitelesítettek. A közegészségügyi intézetek kutatói kétféle antitest szintjét vizsgálták a vakcina második adagjának beadása után 90 nappal. A második oltás 28 nappal követte az elsőt.

A Moderna oltóanyaga a kutatások szerint legalább három hónapig véd az új koronavírustól
A Moderna oltóanyaga a kutatások szerint legalább három hónapig véd az új koronavírustól. Fotó: Getty Images

A kutatók az antitestek kismértékű, az előzetes várakozásoknak megfelelő csökkenését figyelték meg a beoltott pácienseknél, de ez a szint így is magas volt, és meghaladta a COVID-19-ből felgyógyult betegek vérében természetesen képződő antitestek szintjét. Ezen felül a kísérletek első szakaszában semmilyen negatív mellékhatást nem tapasztaltak.

Az antitestek az immunrendszer fertőzésre adott reakciójának összetevői: az úgynevezett B-limfociták vagy B-sejtek termelik az antitesteket, a T-sejtek pedig elpusztítják a fertőzött sejteket. A kutatók megjegyezték, hogy az immunmemória sejtjeit még nem ismerik, de korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a védőoltás előidézi a killer vagy ölősejtek termelését. A mostani tanulmány a New England Journal of Medicine orvosi szakfolyóiratban jelent meg.

Hogyan élik meg a koronavírus-pandémiát egy alig 50 fős település, a Nógrádi megyei Garáb lakói? A témáról részletesen olvashat az nlc.hu cikkében ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!