Koronavírus: ebben lesz más a magyar vakcina

Olyan oltást szeretnének kidolgozni a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói, amely védelmet jelent a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus-járványok során is.

Számos országban kezdtek vakcinafejlesztésbe az elmúlt hónapokban, az oroszoknál néhány napja már elkezdték az egyik lehetséges koronavírus-oltás tesztelését 50 katonán - köztük 5 nőn. A részleteket korábbi cikkünkben olvashatja.

A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég - közölte a felsőoktatási intézmény. A konzorcium olyan modern, harmadik generációs koronavírus oltást dolgoz ki, amely alapvetően különbözik a jelenlegi fejlesztési megközelítésektől, s amelynek első fázisú tesztelése akár már 2021-ben elvégezhető lehet.

Már voltak ígéretes tesztek

Jakab Ferenc professzort, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetőjét idézve jelezték: a két intézet eddig is szoros együttműködésben dolgozott, aminek eredményeként a hatóanyagokat illetően már ígéretes tesztek is készültek. Ezek - szerinte - szintén jelentős előrelépést eredményezhetnek a koronavírusban szenvedő betegek kezelésében a jövőben, valamint a SARS-CoV-2 okozta fertőzések esetleges gyógyszeres megelőzésében.

koronavírus-oltás, koronavírus-vakcina, koronavírus-járvány
A magyar és osztrák kutatók hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz. Fotó: Getty Images

A Cebina GmbH vezérigazgatója és alapítója, Nagy Eszter közölte: a most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően egy hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz. Az úgynevezett alegység vakcina olyan vakcina antigénekre épül, amelyek várhatóan védelmet jelentenek a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus-járványok során is.

A közleményben azt írták, hogy a projekthez mind az osztrák, mind pedig a hazai kutatócsoportnak rendelkezésre áll a megfelelő támogatás. Kiemelték azt is, hogy az ilyen és ehhez hasonló, nagy volumenű, nemzetközi kutatási projektek finanszírozására ad lehetőséget a múlt héten bejelentett Nemzeti Virológiai Laboratórium program is, amelynek helyszíne a PTE kutatóközpontja, vezetője pedig Jakab Ferenc, a PTE professzora.

Görögországban hamar szembe kellett néznie az újranyitás veszélyeivel, miután a Qatar Airlines egyik Athénban landoló járatán 91 utasból 12-nek is pozitív lett a koronavírus-tesztje - további részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra