Koronavírus: "döbbenetes, mennyi fiatal kerül kórházba"

A koronavírus-járvány harmadik hazai járványában több fiatal fertőzött szorul kórházi ellátásra, sok esetben komoly alapbetegség nélkül is - hívta fel a figyelmet egy hazai COVID-osztályt vezető orvos.

Húsvétig bezárólag beoltanák itthon a 60-65 év felettieket COVID-19 ellen. Részletek itt.

"Most több az olyan ember, aki szinte teljesen egészségesen kerül be. Vannak persze olyan betegek is, akiknek van egy kis túlsúlya, vagy egy gyógyszerrel karbantartható magas vérnyomása, de amúgy nincsenek súlyos alapbetegségeik. Tényleg szinte össze sem lehet hasonlítani a korábbi időszakokkal" - árulta el a Telexnek egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó a szakember. Hozzátette, míg az első és második hullámban inkább az idős betegek voltak túlsúlyban az osztályon, addig immár akár harmincas éveiben járó betegek érkeznek be súlyos légzési nehézségekkel.

A koronavírus-járvány terjedése hatalmas terhelést ró az egészségügyben dolgozókra
A koronavírus-járvány terjedése hatalmas terhelést ró az egészségügyben dolgozókra. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A vezető orvos saját tapasztalatai alapján, bár a SARS-CoV-2 új variánsai kapcsán leginkább arról lehet hallani, hogy gyorsabban terjed, az előző hullámhoz képest azonban a betegeknél jelentkező leggyakoribb tünetek is megváltoztak. Kifejtette, kevesebben vannak, akik ízlelés- és szaglásvesztésről számolnak be, nagyobb arányban vannak viszont, akiknél komoly alsó légúti tünetek, fulladás, kínzó száraz köhögés és tüdőgyulladás jelentkezik. "Az előző hullámnál a legyengültség volt a jellemző, a végelgyengülésszerű tünetek domináltak, most sokkal több olyan ember jön, aki fullad" - fogalmazott a szakember.

Az egészségügyi dolgozókról szólva elmondta, sokan küzdenek klinikai depresszióval. Bár a harmadik hullám később érkezett el, mint ahogy előzetesen várták, ugyanakkor januárban és februárban így is jelentősen magasabb volt az osztályuk beteglétszáma, mint például az első hullám során. Kitért rá, orvosaik közül szinte mindenki beoltatta már magát, nem úgy az ápolók, akik lassabban szánják rá magukat a vakcinára. Ugyanakkor az orvosok közül senki sem dőlt ki koronavírus-fertőzés miatt az utóbbi hetekben, dacára annak, hogy a második hullámban még sokan megbetegedtek, ami arra enged következtetni, hogy az oltás hatásos.

Képesek lehetnek-e ellenállni a koronavírus új variánsai a jelenleg alkalmazott védőoltások által kiváltott immunvédettségnek? A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra