Koronavírus: berobbanhat a járvány a Balatonnál

A vidéki települések egyelőre csak részlegesen enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken, a Balaton-környéki önkormányzatok azonban a járvány berobbanásától tartanak.

A koronavírus elleni védekezés második szakaszában már enyhíthetnek a korlátozásokon a vidéki települések. Az önkormányzatok lépéseit azonban továbbra is az óvatosság jellemzi: van, ahol újra látogathatók a kirándulóhelyek, a sportparkok és játszóterek, de több helyez ezt még nem - vagy nem mindegyik helyszínen - tették lehetővé.

Berobbanhat a járvány a Balatonnál

Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor elmondta, hogy több tóparti önkormányzat vezetőjéhez hasonlóan Balatonfenyves polgármestereként ő is korainak tartja az enyhítő intézkedések bevezetését. Mint mondta, tudomásul vették a kormány iránymutatást, és többé-kevésbé megnyitották közterületeiket. Az üdülőrégió lakosságának átlagéletkora azonban magas, így rájuk nagy kockázatot jelenthet a beinduló turizmus. Zamárdi polgármestere, Csákovics Gyula pedig úgy nyilatkozott, hogy megélénkült a forgalom a főváros felől, ezért félő, hogy a koronavírus-járvány be fog robbanni a Balaton környékén.

koronavírus
Felhős égbolt és naplemente a fonyódi móló közeléből fotózva. Fotó: MTI/Varga György

Óvatosan nyitnak vidéken

Megnyílhatnak a vidéki parkok és strandok is - kattintson a részletekért!

A pécsiek körében legkedveltebb üdülőhelyen, Orfűn több büfé, valamint kerékpár- és sporteszközkölcsönző is kinyitott, de minden látogatót a koronavírussal kapcsolatos biztonsági előírások betartására kérnek. Nyíregyházán - a jelenlegi szabályozás alapján - a Tófürdő és a Parkfürdő részleges megnyitására látnak lehetőséget. A fedett fürdők egyelőre zárva maradnak. A fürdőknek - a biztonsági felkészüléssel párhuzamosan - két-három hét technikai előkészületre van szükségük. A megnyitás pontos időpontját még nem tudják, de az üzemeltetők abban bíznak, hogy a pünkösdi hétvégén már fogadhatják a vendégeket.

Miskolcon fokozatosan nyitnak újra a sportlétesítmények, de az eseményeket kizárólag nézők nélkül, zárt kapuk mögött tartják - így ugyanis csökkenthető a koronavírus esetleges terjedésének kockázata. A tájékoztatás szerint a szabadtéri pályák részben vagy egészében megnyíltak a lakosság számára. A Miskolci Sportcentrum Kft. azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a nyitott létesítményekben tilos az öltözők használata és fokozottan ellenőrzik az egészségügyi előírások betartását. Baján pénteken megnyitott a helyi piac, ahol péntekenként csak a 65 évnél idősebbek, szombaton viszont csak a 65 év alattiak vásárolhatnak. A szerdai napokon 9 óráig a 65 év felettiek, 9 óra után pedig csak a fiatalabbak tartózkodhatnak a piacon. A vásárlás során kötelező a védőmaszk viselése, valamint a bejáratnál a kézfertőtlenítés.

Sarkadon újra látogathatók koronavírus-járvány miatt korábban bezárt a játszóterek és a sportparkok. A helyszíneket naponta fertőtlenítik, ahogy a város más közterületeit is. Orosházán is megnyitottak a játszóterek, az ott tartózkodóknak azonban figyelniük kell a 2 méteres távolság betartására. Békéscsabán nagy az igény a gyermekfelügyeletre, így az eddigi három óvoda és egy bölcsőde mellett az önkormányzat csütörtöktől további hét óvodában biztosítja az ellátást. hétfőtől pedig egy újabb bölcsődébe is vihetők majd a gyerekek. A város önkormányzata újabb 5 ezer mosható maszkot vásárolt, ezeket péntek délután osztják ki a településen. Az igénylők két-két maszkot vehetnek át. Székesfehérváron hétfőtől valamennyi bölcsőde és óvodai székhelyintézmény is megnyit, ügyeletet ad. Az igényektől függően az önkormányzat később dönt a tagintézmények és telephelyek megnyitásáról.

Van, ahol még nem nyitnak

A helyi operatív törzs javaslatára Kecskeméten továbbra is zárva tartanak a játszóterek és a köznevelési intézmények sportlétesítményei, de a kültéri fitneszeszközök saját felelősségre már használhatók. A szervezet a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, a Kecskeméti Arborétum és a Szent Hubertus Parkerdő látogatási tilalmának feloldását javasolja, azzal a megkötéssel, hogy a területükön lévő játszóterek továbbra is maradjanak zárva az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében.

A tatabányai Szent Borbála Kórház koronavírus-tesztlabort állított üzembe a város ipari parkjában működő Becton Dickinson Hungary Kft. üzemében. A létesítés és az üzemeltetés 18 millió forintos költségét a térség nagyvállalatai és magánemberek adták össze. Az immunológiai és sejtbiológiai kutatási reagenseket gyártó amerikai vállalat térítésmentesen biztosítja a gép működéséhez szükséges steril környezetet és a szakszemélyzetet.

Még a szuperhősök is meghajolnak az orvosok és az ápolók előtt - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.