Koronavírus: a vakcinaútlevél ötlete megosztó

A görög miniszterelnök egységes vakcinaútlevél bevezetését sürgetné az Európai Unió tagállamaiban, hogy mihamarabb újra fellendülhessenek a turisztikai ágazatok. Adatvédők szerint azonban ez túlságosan megosztaná a társadalmakat.

Gyerekek is megkaphatják az oltást? Jelenleg vizsgálják, hogy a 18 éven aluliak esetében hatékony a koronavírus elleni védőoltás, de még eltarthat egy ideig, amíg eredmény születik - részletek itt .

Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez azzal a kéréssel, hogy az Európai Unió összes tagállamában vezessenek be egységes vakcinaútlevelet. Ezzel a lépéssel az államfő azt szeretné elérni, hogy nyárra újra felpörögjön a görög turizmus - adta hírül az InfoStart , hozzátéve, a COVID-19 elleni védőoltás beadását igazoló vakcinaútlevél ötlete korábban már Izraelben, Oroszországban és más európai országokban is felmerült.

Aggályos az emberek megkülönböztetése

A jogvédők szerint azonban a vakcinaútlevelek alapvető adatvédelmi és emberi jogi kérdéseket vetnek fel, hiszen egészségügyi státuszuk alapján különböztetné meg az embereket, ráadásul az oltottak nyilvántartása az emberek egyfajta nyomonkövetésével érhet fel. Az aggályokra reagálva a görög miniszterelnök elmondta, Görögország nem fogja kötelezővé tenni a védőoltást , és az oltottság nem lesz feltétele a hozzájuk való beutazásnak sem. Ugyanakkor hozzátette, biztosítani kell a szabad utazás lehetőségét azoknak, akik megkapták a vakcinát - idézi a portál.

koronavírus vakcinaútlevél oltás utazás
Több európai országban is népszerű a vakcinaútlevél ötlete. Fotó: Getty Images

Regisztrálják a beoltottakat

A Politico hírportál összesítéséből kiderült, számos európai országban kezd népszerűvé válni a vakcinaútlevél ötlete. Észtország már októberben aláírta azt a WHO-s egyezményt, ami az oltási adatok nemzetközi megosztását lehetővé tevő digitális oltási igazolás kifejlesztéséről szól, és a programban való részvételt javasolta Finnországnak is. Belgium ugyancsak támogatja az EU-ban elfogadott COVID-19 elleni védőoltás meglétét igazoló dokumentum ötletét, míg Spanyolország egy "fordított útlevelet" talált ki - ők a vakcina beadatását megtagadókat regisztrálnák. Izrael a világon elsőként már korábban bevezetett egy applikációt, aminek birtokában a beoltott személyek kulturális és sporteseményeket is látogathatnak.

A magyar kormány egyelőre mérlegeli, hogy kötelezze-e az oltottságuk igazolására az országba belépőket (ehhez egy telefonos alkalmazás nyújtana segítséget), míg Franciaország kizárta a vakcinaútlevél bevezetését, és hasonló ígéretet tett a brit kormány is.

A koronavírus elleni védekezés jegyében a szociális távolság betartására figyelmeztető riasztóval szerelné fel franciaországi munkatársait egy háztartási papírárukat gyártó és forgalmazó svéd vállalat. További részletekért ide kattintva olvashatja el a témáról szóló cikkünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A Dunántúlon változóan felhős idő várható, míg észak felől a keleti országrész fölé kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak, míg a középső országrészben lesznek derült tájak. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!