Koronavírus: a súlyos betegeken ez segíthet

Kimutathatóan javítja a súlyos állapotban lévő COVID-19-betegek túlélési esélyeit a kortikoszteroidok alkalmazása a kezelés során - derült ki egy, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a közelmúltban publikált tanulmányból. Lássuk, mit érdemes tudni ezekről a gyógyszerekről, illetve mit jelentenek a kutatási eredmények a gyakorlatban.

Amikor idén júniusban megjelentek az első beszámolók, miszerint egy olcsón elérhető szteroid hatóanyag, a dexametazon hasznos lehet a COVID-19 terápiájában súlyos tünetek jelentkezése esetén, a tudósok és klinikusok még óvatosságra intettek. Ennek oka, hogy nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték annak igazolására, hogy a dexametazonnak - és egyéb hasonló szteroidoknak - valóban fontos szerepe lehet az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta megbetegedés kezelésében. Mint azonban azt Gordon Dent, az angliai Keele Egyetem gyógyszerésze a The Conversation oldalán megjelent cikkében írja, a WHO friss tanulmánya éppen erre a kérdésre tett pontot azáltal, hogy több korábbi kutatás, illetve mintegy 1700 beteg adatait feldolgozva kimutatta: a kortikoszteroidok valóban javítják a túlélési esélyeket. Egészen pontosan azon súlyos beteg páciensek körében, akiket a három vizsgált kortikoszteroid (dexametazon, hidrokortizon és metilprednizolon) valamelyikével kezeltek, négy hét leforgása alatt 32 százalékos volt az elhalálozási arány, míg a placebót kapó kontrollcsoportban 40 százalékos.

A kortikoszteroidok hatékonyan segíthetik a súlyos állapotú COVID-19-betegek kezelését
A kortikoszteroidok hatékonyan segíthetik a súlyos állapotú COVID-19-betegek kezelését. Fotó: Getty Images

Mik azok a kortikoszteroidok?

Az elnevezésben szereplő szteroid kifejezés némiképp megtévesztő lehet - mutat rá írásában a brit szakember, hozzátéve, hogy a kortikoszteroidok nem úgy működnek, mint a tesztoszteronderivatívok, azaz az egyes testépítők által teljesítményfokozásra használt anabolikus szteroidok. A kortikoszteroidok családjába tartozó gyógyszereket hosszú évtizedek óta alkalmazzák olyan betegségek kezelésében, amelyek gyulladásos állapot eredményeként jelentkeznek. Ilyenkor az immunrendszer vagy túlzottan hevesen reagál valamilyen behatoló tényezőre, vagy a szervezet saját sejtjeit támadja meg. A WHO tanulmánya a legerőteljesebb terápiás hatást a hidrokortizon esetében mutatta ki a COVID-19 kapcsán. Ezt a hatóanyagot ugyancsak régóta alkalmazzák különböző gyulladásos állapotok esetén, legyen szó éppen egy enyhe ekcémáról vagy egy súlyos gyulladásos bélbetegségekről , de hormonális zavarok, például az Addison-kór kezelésében is hasznos.

Voltaképpen a hidrokortizon elnevezés nem mást takar, mint a kortizol nevű stresszhormon gyógyszerként való használatát. Hasonlóan ugyanis más kortikoszteroidokhoz, ez is a kortizol működését utánozza a szervezetben. Elsősorban a sejtekben lévő receptorfehérjékre hat, amelyek aktiválódva a sejtmagban tárolt DNS egy specifikus régiójához kötődnek, így bekapcsolva egyes gének kifejeződését, vagy éppen ellenkezőleg, meggátolva azt. A kortikoszteroidok célpontját jelentő gének egy része az úgynevezett citokinek termeléséért felelős. A citokinek apró fehérjék, amelyek az immunsejtek közötti jeltovábbítást végzik, szabályozva a fellépő immunválaszt. A gyógyszercsoport másik célját pedig olyan gének jelentik, amelyek a citokinek működéséhez fontos receptorok előállításához szükségesek. Nagyon leegyszerűsítve tehát a kortikoszteroidok csökkenthetik mind a szervezetben termelődő citokinek mennyiségét, mind azok hatékonyságát.

Miért hasznosak a kortikoszteroidok?

Újabb tudományos feltételezések szerint nem is a citokin-, sokkal inkább a bradikininvihar játszik kulcsszerepet a COVID-19 súlyosbodásában. Részletek itt.

A citokin kifejezés sokak számára ismerősen csenghet, hiszen gyakran lehetett hallani az elmúlt hónapok során, amióta kitört a koronavírus-pandémia. Egészen pontosan a citokinvihar szóval találkozhattunk a korábbiaknál gyakrabban, mivel ez a jelenség áll szoros kapcsolatban a COVID-19 jelentette súlyos légzőszervi megbetegedéssel. Valójában arról van szó, hogy az immunrendszer túlpörög, és túl nagy mennyiségben állítja elő ezeket a jelvivő fehérjéket, ami aztán a kelleténél erősebb gyulladásos reakciót generál. Az így kialakuló duzzanat, illetve a felgyülemlő folyadék és fehérvérsejttömeg már károsíthatja a szöveteket. Amennyiben pedig mindez a légzőszervrendszerben történik, a légutak falának duzzanata és a tüdőben felgyülemlő folyadék révén súlyos légzési nehézségeket idézhet elő. A citokinvihar ezen felül a test egyéb részeit is hasonló módon veszélyezteti, legrosszabb esetben pedig akár több szerv elégtelenségét okozhatja.

Logikusan következik tehát, hogy a COVID-19 és egyéb olyan betegségek esetén, amikor a fellépő citokinvihar miatt súlyos állapotba kerülhetnek a páciensek, potenciális célpontot jelentenek a gyógyszeres kezelés szempontjából a citokinek és citokinreceptorok termelődéséért felelős gének. A mostani világjárványban is emiatt kerültek a figyelem, illetőleg a már létező és használatban lévő hatóanyagokkal foglalkozó vizsgálatok középpontjába a szteroidok.

Fontos hatóanyagok, de nem csodaszerek

Visszatérve a WHO tanulmányára, meglepő módon mind a hirdokortizon, mind a dexametazon esetében viszonylag alacsony dózis mellett mutattak ki számottevő terápiás előnyt. Az adagolás emelése ugyanakkor már nem hozott további javulást a halálozási arány tekintetében. Ugyancsak érdekes, hogy az egyébként erősebb szteroidnak számító metilprednizolon kevésbé bizonyult hatékonynak a súlyos állapotú COVID-19-betegek kezelésében, mint a hidrokortizon - igaz, ezt az összefüggést csak egy kisebb tanulmány vizsgálta.

Mindez persze fontos kérdéseket vet fel a szteroidok immunszuppresszív hatásával kapcsolatban. Miközben ugyanis a gyulladás fontos tényező számos betegség esetében, addig egyben a szervezet fertőzésekkel szembeni védekezés egyik kulcsfontosságú összetevője is. Magyarán az immunrendszer működésének legyengítése segíthet elkerülni az életveszélyes citokinvihart, de gyengíti a szervezet vírusfertőzéssel szembeni védekezését is. Jól látható tehát, mennyire kritikus jelentőségű, hogy az orvosok megtalálják az ideális egyensúlyt a gyulladáscsökkentés és az immunvédekezés gyengítése között a hidrokortizonhoz hasonló gyógyszerek használatakor. Arról már nem is beszélve, hogy egy kínai tanulmány szerint a szteroidok hatására a koronavírusos betegek védtelenebbé válnak a bakteriális fertőzésekkel szemben is, ennél fogva meghosszabbodhat az az idő, amelyet kórházban kell tölteniük.

Bármennyire is biztatóak tehát a kortikoszteroidok súlyos tünetekkel küzdő COVID-19-betegeknél való alkalmazását vizsgáló kutatások eredményei, semmiképpen sem beszélhetünk teljes mértékig kockázatmentes lehetőségről. Alapos mérlegelést igényel tehát a kezelőorvosok részéről, hogy a várható haszon miként viszonyul a potenciális veszélyekhez e gyógyszerek bevetése kapcsán.

A világon jelenleg 130 különböző vakcina fejlesztése zajlik, ezek közül pedig körülbelül 30 tart a klinikai fázisban. Minderről bővebben olvashat társoldalunk, az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.