Koronavírus: a Google eltörölte a kötelező oltást

Hibrid munkahétre térnek át, a legtöbb alkalmazottnak heti három napot kell majd az irodában töltenie.

A Google többé nem teszi kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást az amerikai munkavállalóinak. Feloldják azt az szabályozást is, miszerint a Google létesítményeibe belépő személyeknek negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk. De az oltatlan alkalmazottakra továbbra is vonatkozik a tesztelési és a maszkviselési kötelezettség - írta a The Verge.

dsada
A Google londoni irodája. Fotó: Getty Images

Az óriásvállalat lazít néhány kényelmi szolgáltatásával kapcsolatos szabályzatán is. Újra elérhetővé teszik például a bejelentkezés nélküli fitneszközpontok használatát, a masszázs-szolgáltatás igénybevételét. A közösségi tereket is megnyitják, például a társalgókat, játékszobákat, zeneszobákat és masszázsfoteleket. Ugyanakkor továbbra is érvényben van azonban az a szabályzat, amely előírja, hogy a munkatársaknak be kell oltaniuk magukat, ha visszatérnek az irodába.

A vállalat decemberben közölte, hogy 2022-ig vár a járvány utáni tervek meghatározásával. Várhatóan hibrid munkahétre térnek át, ennek értelmében a legtöbb alkalmazottnak heti három napot kell majd az irodában töltenie. És csak a Google Santa Clara megyei telephelyein dolgozóknak kell maszkot viselniük az irodában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.