Koronavírus: 188 millió embert fertőzött már meg

Eddig több mint 188,3 millióan fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig közelít a 4,06 millióhoz a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.

Egyetlen nap alatt félmillióval nőtt a fertőzöttek száma világszerte, a halottaké pedig közel tízezerrel - olvasható az összefoglalóban. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

A járvány terjedése ellen az oltás mellett a maszkviselés is nagy jelentőségű. Fotó: Getty Images
A járvány terjedése ellen az oltás mellett a maszkviselés is nagy jelentőségű. Fotó: Getty Images

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

Ezekben az országokban van a legtöbb fertőzött

A pandémiának az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 33,9 millió igazolt esetről és 608 108 áldozatról lehet tudni. Hasonló nagyságrendűek a számok Indiában, ahol a fertőzöttek száma 30,9 millió, a halottaké 411 ezer. Brazíliában 19 millió fertőzöttről és 537 ezer halálos áldozatról tudni.

Szakértő: "veszélyes lesz a negyedik hullám" - olvasson többet a témában ide kattintva !

Az ötmillió körüli esetszámmal jellemezhető országok közül Franciaországban 5,8 millió fertőzöttet és 111 ezer halálos áldozatot regisztráltak. Oroszországban 5,7 millióra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 142 ezerre emelkedett.

Törökországban is 5,5 millió fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma meghaladja az 50 ezret. Az Egyesült Királyságban 5,2 millió a fertőzöttek száma, eddig több mint 128 ezren haltak meg a betegségben.

A legsúlyosabb helyzetű 10 ország közé tartozik még Argentína 4,7 millió fertőzöttel és 100 ezer fölötti halálesettel. Olaszországban 4,2 millió fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 ezer. Spanyolországban kevéssel több mint 4 millió fertőzöttet és 81 ezer halálos áldozatot regisztráltak.

Így lehetne megelőzni az iskolai járványgócokat - részletek itt!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra